Idén tavasszal is pályázhattak zenészek különböző kategóriákban állami támogatásért melyet többek között új album készítésére, koncertezésre, szövegírásra vagy egyéb alkotói tevékenység segítéséhez lehet felhasználni.
Több pályázó művészetük elismeréseként is kapott vissza nem térítendő támogatást.
Sokan nem értik miért maradtak ki a szórásból. Tariska Szabolcs dalszövegíró saját facebook oldalán osztotta meg bánatát.
” Odett dalszövegekkel, Amorf Lovagok albummal, és egy film főcímzene dalszövegének megírásával pályáztam hozzájuk, de sajnos kevés vagyok nekik. Így idén sajnos nem sikerült visszaszereznem azt a nagyjából 500ezret, amit elvettek tőlem. Sebaj, dolgozom tovább szünnap nélkül, ahogy eddig, hogy legalább Nektek legyen néha egy kis szórakozásotok! ”
A listát végigböngészve a legnagyobb támogatást komolyzenei művek komponálásáért kapták egyes pályázók.
Könnyűzenei vonalon az Edda 32. nagylemezéhez nyújtotta a legnagyobb hozzájárulást a Nemzeti Kulturális Alap. Az együttes több tagja is elnyert külön-külön 1-1 millió forintot.
Sőt, lesz Pierrot-nak 25 éves jubileumi albuma, mert elnyert rá félmillió forintot.
Érdemes hosszasan tanulmányozni a listát, mindenki döntse el akadnak-e számára benne nagy-nagy meglepetések.
Íme a teljes lista:
ANDORKA PÉTER MÁTÉ | ALKOTÓI TÁMOGATÁS ÚJ, KOMOLYZENEI MŰVEK MEGÍRÁSÁRA | 350.000 Ft | ||
ÁLMOS CSABA | ALKOTÓI TÁMOGATÁS AZ EGY NAP A VÁROSBAN (VÁROSI KÉPEK) CÍMŰ MŰ MEGÍRÁSÁRA | 350.000 Ft | ||
ÁVÉD JÁNOS KRISTÓF | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A SEMMI VAGYOK CÍMŰ JAZZ DALFÜZÉR I. KÖTETÉNEK MEGKOMPONÁLÁSÁRA ÉS HANGSZERELÉSÉRE | 600.000 Ft | ||
BABOS GYULA | ALKOTÓI TÁMOGATÁS BABOS GYULA HÁROM SZÍN MUNKACÍMŰ MŰVÉNEK MEGÍRÁSÁRA | 1.600.000 Ft | ||
BACSÓ KRISTÓF PÉTER | ALKOTÓI TÁMOGATÁS BACSÓ KRISTÓF IMAGES OF CITIES CÍMŰ ÖT TÉTELES NAGYZENEKARI MŰVÉNEK MEGÍRÁSÁRA | 800.000 Ft | ||
BALASSA SÁNDOR | ALKOTÓI TÁMOGATÁS BALASSA SÁNDOR ÚJ ZENEMŰVEINEK LÉTREHOZÁSÁRA | 1.900.000 Ft | ||
BALÁSY SZABOLCS | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A KINIZSI CÍMŰ ROCK MUSICAL MEGKOMPONÁLÁSÁRA | 600.000 Ft | ||
BALÁZS ÁRPÁD | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A JELENETEK – SZVIT ZENEKARRA CÍMŰ HANGVERSENYDARAB MEGÍRÁSÁRA | 1.100.000 Ft | ||
BALÁZS JÁNOS | ALKOTÓI TÁMOGATÁS BALÁZS JÁNOS 24 PRELŰD ZONGORÁRA CÍMŰ MŰVÉNEK MEGÍRÁSÁRA | 400.000 Ft | ||
BALOGH CSABA LÓRÁNT | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A BOGOZ ZENEKAR MÁSODIK NAGYLEMEZÉNEK ALAPJÁUL SZOLGÁLÓ ZENEMŰVEK MEGÍRÁSÁRA | 300.000 Ft | ||
BALOGH KÁLMÁN | ALKOTÓI TÁMOGATÁS ÚJ, KÖNNYŰZENEI MŰVEK MEGÍRÁSÁRA | 500.000 Ft | ||
BANAI SZILÁRD | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A DRUMEMOTION ZENEKAR ÚJ DALAINAK MEGÍRÁSÁRA | 500.000 Ft | ||
BARABÁS LŐRINC | ALKOTÓI TÁMOGATÁS ÚJ, ZENEKARI KOMPOZÍCIÓ MEGÍRÁSÁRA | 600.000 Ft | ||
BARBARÓ ATTILA | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A JUNKIES ZENEKAR ÚJ LEMEZÉT KÉPEZŐ ZENEI ANYAG ÉS SZÖVEG MEGALKOTÁSÁRA | 400.000 Ft | ||
BÁNKÖVI GYULA ATTILA | ALKOTÓI TÁMOGATÁS BÁNKÖVI GYULA ÚJ, KOMOLYZENEI MŰVEINEK MEGÍRÁSÁRA | 1.800.000 Ft | ||
BEISCHER-MATYÓ TAMÁS | ALKOTÓI TÁMOGATÁS BEISCHER-MATYÓ TAMÁS KREATÍV KAPCSOLATOK, IN CABIND SHIPS AT SEA, ÉS ETERNAL KNOT CÍMŰ MŰVEINEK MEGÍRÁSÁRA | 950.000 Ft | ||
BELLA MÁTÉ ANDRÁS | ALKOTÓI TÁMOGATÁS ÚJ KOMOLYZENEI MŰVEK LÉTREHOZÁSÁRA | 1.100.000 Ft | ||
BENKŐ LÁSZLÓ | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A LEXIKON 3. – PROGRESSZÍV INSTRUMENTÁLIS ROCK ALBUM ZENÉJÉNEK MEGÍRÁSÁRA | 1.000.000 Ft | ||
BÉKÉSI-MARTON CSABA | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A CSUDAKARD CÍMŰ MŰ LÉTREHOZÁSÁRA | 300.000 Ft | ||
BILJARSZKI EMIL GEORGIEV | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A FÓKATELEP ZENEKAR ÚJ DALAINAK MEGÍRÁSÁRA | 400.000 Ft | ||
BINDER KÁROLY | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A RETROPOLIS II. ÉS TIZENHÁROM TÖREDÉK SZÓLÓ ZONGORÁRA CÍMŰ MŰVEK LÉTREHOZÁSÁRA | 1.000.000 Ft | ||
BÍRÓ ZSOLT | ALKOTÓI TÁMOGATÁS BÍRÓ ZSOLT MŰFAJOK, STÍLUSOK, FÚZIÓ 2. CÍMŰ MŰVÉNEK LÉTREHOZÁSÁRA | 300.000 Ft | ||
BODROGI ANDRÁS | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A BOZAN ELNEVEZÉSŰ KONCEPTUÁLIS PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 300.000 Ft | ||
BOLYKI ANDRÁS | ALKOTÓI TÁMOGATÁS BOLYKI ANDRÁS ZONGORACIKLUSÁNAK LÉTREHOZÁSÁRA | 300.000 Ft | ||
BORBÉLY MIHÁLY | ALKOTÓI TÁMOGATÁS BORBÉLY MIHÁLY JAZZ CONCERTO CÍMŰ MŰVÉNEK MEGÍRÁSÁRA | 900.000 Ft | ||
BORDÁS JÓZSEF SÁNDOR | ALKOTÓI TÁMOGATÁS BORDÁS JÓZSEF SÁNDOR VISEGRÁD HANGJAI CÍMŰ MŰVÉNEK LÉTREHOZÁSÁRA | 300.000 Ft | ||
BOTH MIKLÓS | ALKOTÓI TÁMOGATÁS ÚJ HANGANYAG ELKÉSZÍTÉSÉRE | 400.000 Ft | ||
BRÓDY JÁNOS KRISTÓF | ALKOTÓI TÁMOGATÁS GYERMEKDALOK LÉTREHOZÁSÁRA | 500.000 Ft | ||
BUJTÁS JÓZSEF | ALKOTÓI TÁMOGATÁS ÚJ KOMOLYZENEI MŰVEK MEGKOMPONÁLÁSÁRA | 650.000 Ft | ||
CSANYI ZOLTAN | ALKOTÓI TÁMOGATÁS CSANYI ZOLTAN ÚJ, JAZZ MŰVEINEK MEGÍRÁSÁRA | 500.000 Ft | ||
CSEMER BOGLÁRKA | ALKOTÓI TÁMOGATÁS MÁSODIK NAGYLEMEZ ELKÉSZÍTÉSÉRE | 400.000 Ft | ||
CSEMICZKY MIKLÓS GYULA | ALKOTÓI TÁMOGATÁS CSEMICZKY MIKLÓS MISSA AD HONOREM SANCTI IOSEPHI CALASANTII, GYERMEKJÁTÉKOK ÉS FOUR SACRED SONGS CÍMŰ MŰVEINEK LÉTREHOZÁSÁRA | 1.600.000 Ft | ||
CSEREPES KÁROLY | ALKOTÓI TÁMOGATÁS CSEREPES KÁROLY MIKROWORLD MUNKACÍMŰ MAGYAR NÉPZENEI ADAPTÁCIÓINAK LÉTREHOZÁSÁRA | 400.000 Ft | ||
CSERNUS SZILVIA | ALKOTÓI TÁMOGATÁS TÖBBSZÓLAMÚ VOKÁLIS MŰ MEGÍRÁSÁRA A JAZZATION ACAPPELLA EGYÜTTES RÉSZÉRE | 60.000 Ft | ||
CSÍK JÁNOS | ALKOTÓI TÁMOGATÁS CSÍK JÁNOS ÚGY ÉLNI, MINT A FÁK CÍMŰ MUNKÁJÁNAK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 600.000 Ft | ||
CSUHAJ-BARNA TIBOR | ALKOTÓI TÁMOGATÁS CSUHAJ-BARNA TIBOR RÉSZÉRE, A JAZZ VOICES KÓRUS ÚJ LEMEZÉNEK MEGKOMPONÁLÁSÁRA | 500.000 Ft | ||
CZUTOR ZOLTÁN LEVENTE | ALKOTÓI TÁMOGATÁS CZUTOR ZOLTÁN ÖNÁLLÓ SZÓLÓLEMEZÉRE, A BELMONDO ZENEKAR ÚJ NAGYLEMEZÉNEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA ÉS DEVLA KÖNYVE – ZENÉSFILM ZENEI ANYAGÁRA | 700.000 Ft | ||
DECSÉNYI JÁNOS | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A KOTTALAPOK ÉS A FÚVÓSÖTÖS INTARZIÁVAL CÍMŰ MŰVEK LÉTREHOZÁSÁRA | 1.400.000 Ft | ||
DERECSKEI ANDRÁS | ALKOTÓI TÁMOGATÁS DERECSKEI ANDRÁS METRO 100 CÍMŰ OPERÁJÁNAK MEGÍRÁSÁRA | 350.000 Ft | ||
DÉS ANDRÁS GÁBOR | ALKOTÓI TÁMOGATÁS DÉS ANDRÁS FARKASSZEM MUNKACÍMŰ SZÓLÓ ELŐADÁSÁNAK MEGÍRÁSÁRA | 500.000 Ft | ||
DR. BECK ZOLTÁN | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A 30Y ZENEKAR ÚJ, KONCEPCIONÁLIS EP-SOROZATÁNAK LÉTREHOZÁSÁRA | 400.000 Ft | ||
DR. HORVÁTH PÉTER | ALKOTÓI TÁMOGATÁS HORVÁTH PÉTER A PARK (HULLÁMOKON LOVAGLÓ MADÁR) MUNKACÍMŰ MUSICAL SZÖVEGKÖNYVÉNEK ÉS DALSZÖVEGEINEK MEGÍRÁSÁRA | 1.000.000 Ft | ||
DR. KEREKES SUGÁRKA | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A MANÖKKEN PROLETARZ ZENEKAR NEGYEDIK STÚDIÓALBUMÁNAK LÉTREHOZÁSÁRA | 300.000 Ft | ||
DR. KOLLÁR ATTILA | ALKOTÓI TÁMOGATÁS VILÁGZENEI, PROGRESSZÍV ROCKZENEI MŰ ELKÉSZÍTÉSÉRE | 500.000 Ft | ||
DR. MECHLER ANNA ELIZA | ALKOTÓI TÁMOGATÁS MECHLER ANNA KREATÍV KAPCSOLATOK CÍMŰ KAMARAOPERA SZÖVEGKÖNYVÉNEK MEGÍRÁSÁRA | 400.000 Ft | ||
DR. MOHAY MIKLÓS | ALKOTÓI TÁMOGATÁS ÚJ, KOMOLYZENEI MŰVEK MEGÍRÁSÁRA | 800.000 Ft | ||
DR. ZOMBOLA PÉTER | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A PASSIO CÍMŰ ORATÓRIUM MEGÍRÁSÁRA | 1.300.000 Ft | ||
DRAGONY TÍMEA LDIKÓ | ALKOTÓI TÁMOGATÁS DRAGONY TÍMEA GYÖNGYHALÁSZOK (2. RÉSZ) ÉS ELOQUENT CÍMŰ DARABJAINAK, ILLETVE KÉT KAMARAMŰVÉNEK MEGÍRÁSÁRA | 650.000 Ft | ||
DUBROVAY LÁSZLÓ JÁNOS | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A CSONTVÁRY CÍMŰ HÁROM SZIMFONIKUS ZENEKARI KÉP ÉS VÖRÖSMARTY SZÓZAT CÍMŰ MŰVEK LÉTREHOZÁSÁRA | 2.800.000 Ft | ||
DUKAY BARNABÁS | ALKOTÓI TÁMOGATÁS DUKAY BARNABÁS PATER NOSTER A ROZÁRIÓHOZ CÍMŰ, DEUXIÉME PIÉCE DU NAZARÉEN CÍMŰ ÉS KORÁLELŐJÁTÉK ÉS ÖT KÁNON MUNKACÍMŰ MŰVEINEK LÉTREHOZÁSÁRA | 1.500.000 Ft | ||
ERDÉSZ RÓBERT | ALKOTÓI TÁMOGATÁS AZ ISTEN HOZOTT AZ AGYAMBAN CÍMŰ ZENEMŰ LÉTREHOZÁSÁRA | 500.000 Ft | ||
ÉLIÁS GYULA SZABOLCS | ALKOTÓI TÁMOGATÁS EGY ÚJ, KÖNNYŰZENEI MŰ MEGÍRÁSÁRA | 400.000 Ft | ||
FARAGÓ BÉLA | ALKOTÓI TÁMOGATÁS AZ ANTIGONÉ CÍMŰ OPERA ÉS A KÉT ÉVSZAK CÍMŰ ELEKTROAKUSZTIKUS ZENEMŰ MEGÍRÁSÁRA | 1.500.000 Ft | ||
FARKAS PÉTER ISTVÁN | ALKOTÓI TÁMOGATÁS FARKAS PÉTER RÉSZÉRE A HOLDVIOLA ZENEKAR ÚJ ALBUMÁNAK LÉTREHOZÁSÁRA | 400.000 Ft | ||
FARKAS ZOLTÁN | ALKOTÓI TÁMOGATÁS FARKAS ZOLTÁN 25 ÚJ, KÖNNYŰZENEI MŰVÉNEK MEGÍRÁSÁRA | 300.000 Ft | ||
FÁBRI FLÓRA | ALKOTÓI TÁMOGATÁS FÁBRI FLÓRA RÉSZÉRE, A CIRMOSOK ÉS VIPERÁK CÍMŰ SZÍNDARAB MEGZENÉSÍTÉSÉRE | 500.000 Ft | ||
FÁBRI PÉTER | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A CIRMOSOK ÉS VIPERÁK ÉS A TROLLGYEREK CÍMŰ MŰVEK DALSZÖVEGEINEK MEGÍRÁSÁRA | 1.000.000 Ft | ||
FEHÉR ZSOMBOR | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A BACK TO FOLK CÍMŰ VILÁGZENEI HANGANYAG LÉTREHOZÁSÁRA | 500.000 Ft | ||
FEKECS ÁKOS | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A CHILL OUT MUNKACÍMŰ MŰ MEGÍRÁSÁRA | 400.000 Ft | ||
FEKETE GYULA | ALKOTÓI TÁMOGATÁS FEKETE GYULA ÚJ, KOMOLYZENEI MŰVEINEK MEGÍRÁSÁRA | 1.900.000 Ft | ||
FEKETE-KOVÁCS KORNÉL JÁNOS | ALKOTÓI TÁMOGATÁS FEKETE-KOVÁCS KORNÉL A RULETTKIRÁLY CÍMŰ DARABJÁNAK MEGKOMPONÁLÁSÁRA | 2.000.000 Ft | ||
FELKAI MIKLÓS FERENC | ALKOTÓI TÁMOGATÁS FELKAI MIKLÓS III. INSTRUMENTÁLIS LEMEZÉNEK MEGKOMPONÁLÁSÁRA | 500.000 Ft | ||
FÖDŐ SÁNDOR | ALKOTÓI TÁMOGATÁS FÖDŐ SÁNDOR RÉSZÉRE BÍRÓ ESZTER: ÁLLATI ZENÉS ABC II. ZENÉS KÖNYVE 24 DALÁNAK ÉS HALÁSZ JUDIT ÚJ LEMEZE EGY RÉSZÉNEK MEGKOMPONÁLÁSÁRA | 500.000 Ft | ||
FÜLÖPNÉ SZENTPÉTERI CSILLA | ALKOTÓI TÁMOGATÁS ÚJ SZERZŐI LEMEZ ZENEI ANYAGÁNAK MEGÍRÁSÁRA | 800.000 Ft | ||
GALAMBOS ATTILA | ALKOTÓI TÁMOGATÁS GALAMBOS ATTILA RÉSZÉRE, A POLIGAMY CÍMŰ MUSICAL DALSZÖVEGEINEK MEGÍRÁSÁRA | 300.000 Ft | ||
GALLAI ATTILA JÁNOS | ALKOTÓI TÁMOGATÁS GALLAI ATTILA MŰVEINEK MEGÍRÁSÁRA (KLARINÉT-BASSZUSKLARINÉT KETTŐS VERSENY, KANTÁTA ZENEKARRAL ÉS ÉNEKKARRAL, KLARINÉT-ZONGORA MŰ) | 550.000 Ft | ||
GÁL LAJOS | ALKOTÓI TÁMOGATÁS GÁL LAJOS RÉSZÉRE A HOLDVIOLA ZENEKAR ÚJ ALBUMÁNAK LÉTREHOZÁSÁRA | 400.000 Ft | ||
GERENDÁS PÉTER IVÁN | ALKOTÓI TÁMOGATÁS ÚJ CD ZENEI ANYAGÁNAK LÉTREHOZÁSÁRA | 400.000 Ft | ||
GESZTI PÉTER | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A PÁL UTCAI FIÚK REGÉNY ALAPJÁN KÉSZÜLŐ MUSICAL DALSZÖVEGEINEK MEGÍRÁSÁRA ÉS A GRINGO STAR EGYÜTTES ÚJ LEMEZE DALSZÖVEGEINEK MEGÍRÁSÁRA | 800.000 Ft | ||
GÉMESI GÉZA DÁNIEL | ALKOTÓI TÁMOGATÁS GÉMESI GÉZA ÚJ VONÓSZENEKARI, KAMARA- ÉS SZÓLÓMŰVEINEK MEGÍRÁSÁRA | 600.000 Ft | ||
GÖMÖRY ZSOLT | ALKOTÓI TÁMOGATÁS RÉSZÉRE AZ EDDA 32. NAGYLEMEZE ZENÉJÉNEK MEGÍRÁSÁRA | 1.000.000 Ft | ||
GRILLUSZ SÁMUEL GÁSPÁR | ALKOTÓI TÁMOGATÁS GRILLUSZ SÁMUEL FLOUBLE AGENT, MONUMENT ÉS TRIÓ MUNKACÍMŰ MŰVEINEK MEGÍRÁSÁRA | 650.000 Ft | ||
GRYLLUS DÁNIEL PÉTER | ALKOTÓI TÁMOGATÁS GRYLLUS DÁNIEL KÖNNYŰ ÉS VILÁGZENEI MŰVEINEK MEGALKOTÁSÁRA | 1.000.000 Ft | ||
GULYA RÓBERT | ALKOTÓI TÁMOGATÁS GULYA RÓBERT ORATORIKUS MŰVÉNEK MEGKOMPONÁLÁSÁRA | 700.000 Ft | ||
GYÖNGYÖSI GERGŐ | ALKOTÓI TÁMOGATÁS ÚJ, KÖNNYŰZENEI MŰVEK MEGÍRÁSÁRA | 200.000 Ft | ||
GYÖNGYÖSI LEVENTE | ALKOTÓI TÁMOGATÁS GYÖNGYÖSI LEVENTE SINFONIA CONCERTANTE ÉS KATONASIRATÓ CÍMŰ MŰVEINEK LÉTREHOZÁSÁRA | 1.600.000 Ft | ||
HARMATH SZABOLCS | ÚJ, MAGYAR KÖNNYŰZENEI DALOK MEGÍRÁSA PÉTER SZABÓ SZILVIA (NOX), GÁJER BÁLINT, DOLHAI ATTILA, RÉTI NÓRI KÉSZÜLŐ ALBUMAIRA, VALAMINT EGY GYERMEKLEMEZ MEGÍRÁSA | 400.000 Ft | ||
HÁRS VIKTOR | ALKOTÓI TÁMOGATÁS HÁRS VIKTOR BIG BANDICA SYMPHONICA MUNKACÍMŰ DARABJÁNAK MEGKOMPONÁLÁSÁRA | 600.000 Ft | ||
HEGYI GYÖRGY | ALKOTÓI TÁMOGATÁS GYERMEKDALOK MEGÍRÁSÁRA BÍRÓ ESZTER ÉS HALÁSZ JUDIT ÚJ LEMEZEIRE | 600.000 Ft | ||
HENCZ JÓZSEF | ALKOTÓI TÁMOGATÁS HENCZ JÓZSEF HAZÁD EZ A FÖLD CÍMŰ ORATÓRIUMÁNAK LÉTREHOZÁSÁRA | 450.000 Ft | ||
HOLLÓS MÁTÉ ÁRPÁD | ALKOTÓI TÁMOGATÁS HOLLÓS MÁTÉ ÚJ, KOMOLYZENEI MŰVEINEK MEGÍRÁSÁRA | 1.800.000 Ft | ||
HORVÁTH ANDRÁS ÁDÁM | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A TRANSPARENT MUNKACÍMŰ ELSŐ SZERZŐI LEMEZ ELKÉSZÍTÉSÉRE | 400.000 Ft | ||
HORVÁTH BALÁZS | ALKOTÓI TÁMOGATÁS HORVÁTH BALÁZS KOMOLYZENEI MŰVEINEK LÉTREHOZÁSÁRA | 1.300.000 Ft | ||
HORVÁTH BARNABÁS ZOLTÁN | ALKOTÓI TÁMOGATÁS HORVÁTH BARNABÁS ÚJ KAMARAZENEI ÉS EGYHÁZZENEI MŰVEINEK, KANTÁTÁINAK, VALAMINT KOMOLYZENEI ÁTIRATAINAK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 950.000 Ft | ||
HORVÁTH KORNÉL | ALKOTÓI TÁMOGATÁS HORVÁTH KORNÉL REJTÉLYEK MUNKACÍMŰ NÉGYTÉTELES KAMARAZENEI MŰVÉNEK MEGKOMPONÁLÁSÁRA | 500.000 Ft | ||
HORVÁTH MÁRTON LEVENTE | ALKOTÓI TÁMOGATÁS AZ ORIENS ÉS A FALAK MUNKACÍMŰ MŰVEK MEGÍRÁSÁRA | 750.000 Ft | ||
HUSZÁR LAJOS | ALKOTÓI TÁMOGATÁS HUSZÁR LAJOS ÚJ, KOMOLYZENEI MŰVEINEK LÉTREHOZÁSÁRA | 1.500.000 Ft | ||
ITTZÉS TAMÁS | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A SOLA GRATIA / THE LUTHERS RAGTIME-MUSICAL MARTIN LUTHER KING ÉS LUTHER MÁRTON ÉLETÉRŐL CÍMŰ MŰ MEGÍRÁSÁRA | 300.000 Ft | ||
IVASKOVICS JÓZSEF | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A TISZAVIRÁG MUNKACÍMŰ ÚJ ZENÉS SZÍNPADI MŰ (OPERA) MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 250.000 Ft | ||
JENEI SZILVESZTER | ALKOTÓI TÁMOGATÁS JENEI SZILVESZTER LEVÉL AZ ANYÁHOZ CÍMŰ ORATÓRIUMÁNAK MEGÍRÁSÁRA | 700.000 Ft | ||
JENEY ZOLTÁN | ALKOTÓI TÁMOGATÁS JENEY ZOLTÁN ÚJ, KOMOLYZENEI MŰVEINEK LÉTREHOZÁSÁRA | 1.900.000 Ft | ||
JÓNÁS VERA HAJNALKA | ALKOTÓI TÁMOGATÁS JÓNÁS VERA WANTED MUNKACÍMŰ LEMEZÉNEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 300.000 Ft | ||
JÓZSA TAMÁS | ALKOTÓI TÁMOGATÁS JÓZSA TAMÁS ZARÁNDOKLAT CÍMŰ VONÓSNÉGYESÉNEK MEGKOMPONÁLÁSÁRA | 300.000 Ft | ||
KÁLMÁN TAMÁS | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A TÚL A VÍZEN CÍMŰ NÉPDALCIKLUS MEGÍRÁSÁRA | 400.000 Ft | ||
KEDVES CSANÁD | ALKOTÓI TÁMOGATÁS ÚJ, KOMOLYZENEI MŰVEK LÉTREHOZÁSÁRA | 650.000 Ft | ||
KERÉKFY MÁRTON | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A TRIÓ ZONGORÁRA, HEGEDŰRE ÉS GORDONKÁRA CÍMŰ MŰ MEGÍRÁSÁRA | 240.000 Ft | ||
KÉRI GÁBOR ANDRÁS | ALKOTÓI TÁMOGATÁS KÉRI GÁBOR VILÁGZENEI MŰVEINEK KOMPONÁLÁSÁRA MAGYAR NÉPZENEI ELEMEK FELHASZNÁLÁSÁVAL JAZZ-COMBO MÉRETŰ ZENEKARRA, MODERN JAZZ-ELEMEKKEL | 500.000 Ft | ||
KINCZEL DÁNIEL | ALKOTÓI TÁMOGATÁS KINCZEL DÁNIEL HÉT JAZZ KOMPOZÍCIÓJÁNAK LÉTREHOZÁSÁRA | 400.000 Ft | ||
KIRÁLY LÁSZLÓ ENDRE | ALKOTÓI TÁMOGATÁS KIRÁLY LÁSZLÓ SZÓLÓ SZONÁTA NO.2 ÉS KATYNI REQUIEM CÍMŰ MŰVEINEK MEGÍRÁSÁRA | 1.300.000 Ft | ||
KIRÁLY VIKTOR | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A HARMADIK STÚDIÓALBUM ZENEI ANYAGÁNAK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 300.000 Ft | ||
KISS ERZSÉBET | ALKOTÓI TÁMOGATÁS KISS ERZSÉBET RÉSZÉRE AZ EGY KISS ERZSI ZENE EGYÜTTES ÚJ LEMEZÉN SZEREPLŐ DALOK MEGÍRÁSÁRA | 400.000 Ft | ||
KISS FERENC | ALKOTÓI TÁMOGATÁS KISS FERENC HARMATSZEDŐK CÍMŰ VILÁGZENEI DALCIKLUSÁNAK MEGÍRÁSÁRA ÉS HANGSZERELÉSÉRE | 500.000 Ft | ||
KISS JUDIT ÁGNES | ALKOTÓI TÁMOGATÁS KISS JUDIT RÉSZÉRE A DON JUAN MENYASSZONYAI MUNKACÍMŰ OPERA SZÖVEGÉNEK MEGÍRÁSÁRA | 350.000 Ft | ||
KISS-LEIZER GÉZA KÁROLY | ALKOTÓI TÁMOGATÁS KISS-LEIZER GÉZA KÁROLY TÉLI ÉGBOLT CÍMŰ MŰVÉNEK LÉTREHOZÁSÁRA | 300.000 Ft | ||
KOCSÁK TIBOR MIKLÓS | ALKOTÓI TÁMOGATÁS KOCSÁK TIBOR KÉPMUTATÓK CÍMŰ MŰVÉNEK MEGÍRÁSÁRA | 1.800.000 Ft | ||
KOCSÁR MIKLÓS | ALKOTÓI TÁMOGATÁS KOCSÁR MIKLÓS EMLÉKKÉPEK, TAVASZKÖSZÖNTŐ, BALLATA PER VIOLINO SOLO, AVE MARIA (2) ÉS AZ ADORAMUS TE, CHRISTE CÍMŰ MŰVEINEK MEGÍRÁSÁRA | 2.600.000 Ft | ||
KONDOR ÁDÁM ISTVÁN | ALKOTÓI TÁMOGATÁS KONDOR ÁDÁM ISTVÁN ÚJ KAMARAZENEI MŰVEINEK MEGÍRÁSÁRA | 850.000 Ft | ||
KOVÁCS NÓRA | ALKOTÓI TÁMOGATÁS KOVÁCS NÓRA HUNOR, MAGYAR EREDETMONDÁNK NYOMÁBAN CÍMŰ MŰVÉNEK MEGÍRÁSÁRA | 500.000 Ft | ||
KOVÁCS ZOLTÁN LÁSZLÓ | ALKOTÓI TÁMOGATÁS KOVÁCS ZOLTÁN ÚJ KOMOLYZENEI KOMPOZÍCIÓINAK,KAMARAMŰVEINEK, KÓRUSMŰVEINEK,SZIMFONIKUS ZENEKARI MŰVEINEK MEGÍRÁSÁRA | 950.000 Ft | ||
KÓSA GÁBOR | ALKOTÓI TÁMOGATÁS KÓSA GÁBOR ÚJ, FÚVÓSZENEKARI MŰVÉNEK ÉS KAMARAMŰVEINEK MEGÍRÁSÁRA | 850.000 Ft | ||
KÖNCZEI ÁRPÁD | ALKOTÓI TÁMOGATÁS KÖNCZEI ÁRPÁD DIVERTIMENTO KAMARAZENEKARRA ÉS VERSENYMŰ FUVOLÁRA ÉS ZENEKARRA MUNKACÍMŰ MŰVEINEK MEGKOMPONÁLÁSÁRA | 450.000 Ft | ||
KRECSMÁRI ZSOLT | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A MANAKY ZENEKAR ELSŐ BASED ON TRUE STORIES CÍMŰ NAGYLEMEZÉNEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 400.000 Ft | ||
KUTRIK BENCE | ALKOTÓI TÁMOGATÁS ÚJ KOMOLYZENEI MŰVEK LÉTREHOZÁSÁRA | 350.000 Ft | ||
LACKFI JÁNOS | ALKOTÓI TÁMOGATÁS ÚJ DALSZÖVEGEK MEGÍRÁSÁRA | 400.000 Ft | ||
LACZÓ ZOLTÁN | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A KARÁCSONYI ÉNEK, KONGRESSZUSI NYITÁNY, KIS SZVIT ÉS TÁNCSZVIT CÍMŰ MŰVEK MEGÍRÁSÁRA | 350.000 Ft | ||
LAJKÓ FÉLIX | ALKOTÓI TÁMOGATÁS LAJKÓ FÉLIX SZIMFÓNIA CÍMŰ MŰVÉNEK LÉTREHOZÁSÁRA | 400.000 Ft | ||
LAMM DÁVID | ALKOTÓI TÁMOGATÁS AZ INVISIBLE MUNKACÍMŰ ÖNÁLLÓ DAL EST MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 600.000 Ft | ||
LANTOS IVÁN | ALKOTÓI TÁMOGATÁS LANTOS IVÁN HÉKESZECSÜ PÉSZOVA CÍMŰ ZENEMŰVÉNEK LÉTREHOZÁSÁRA | 500.000 Ft | ||
LÁNG ISTVÁN | ALKOTÓI TÁMOGATÁS LÁNG ISTVÁN SZOROS KAPCSOLATOK CÍMŰ ZENEKARI MŰVÉNEK ÉS FUVOLAVONAL NÉGY FUVOLÁRA, KÉT ELŐADÓRA CÍMŰ KAMARAMŰVÉNEK LÉTREHOZÁSÁRA | 2.000.000 Ft | ||
LÁSZLÓ ATTILA | ALKOTÓI TÁMOGATÁS LÁSZLÓ ATTILA ÚJ JAZZ MŰVEINEK MEGÍRÁSÁRA | 1.200.000 Ft | ||
LERCH ISTVÁN | ALKOTÓI TÁMOGATÁS ÚJ INSTRUMENTÁLIS MŰVEK LÉTREHOZÁSÁRA | 1.200.000 Ft | ||
LOVREK KRISZTIÁN | ALKOTÓI TÁMOGATÁS LOVREK KRISZTIÁN RÉSZÉRE A LOVRECK ZENEKAR MÁSODIK LEMEZANYAGÁNAK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 300.000 Ft | ||
LUKÁCS LÁSZLÓ | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A NAGY SZÉL KEREKEDIK CÍMŰ ETNOJAZZ ZENEMŰ LÉTREHOZÁSÁRA | 300.000 Ft | ||
LUKÁCS MIKLÓS | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A LUKÁCS MIKLÓS TRIÓ – CIMBIÓZIS ZENEKAR ÚJ MŰVEINEK MEGÍRÁSÁRA | 400.000 Ft | ||
MADARÁSZ IVÁN GÁBOR | ALKOTÓI TÁMOGATÁS ULICKAJA A TOLMÁCS, SZÓTÖREDÉKEK, ALEATÓRIUM, COLLA PARTE, SLOW FOX ÉS RAGTIME CÍMŰ MŰVEK LÉTREHOZÁSÁRA | 2.000.000 Ft | ||
MALEK MIKLÓS GYÖRGY | ALKOTÓI TÁMOGATÁS MALEK MIKLÓS GYÖRGY VERSENYMŰ LÉTREHOZÁSÁRA OBOÁRA ÉS SZIMFONIKUS ZENEKARRA | 1.850.000 Ft | ||
MÁTYÁS ATTILA | ALKOTÓI TÁMOGATÁS SZÓLÓLEMEZ ELKÉSZÍTÉSÉRE | 380.000 Ft | ||
MEGYERI KRISZTINA | ALKOTÓI TÁMOGATÁS KAMARAMŰVEK, SZIMFONIKUS MŰVEK ÉS OPERAJELENETEK MEGÍRÁSÁRA | 850.000 Ft | ||
MESKÓ ILONA MARGIT | ALKOTÓI TÁMOGATÁS MESKÓ ILONA ÚJ, KOMOLYZENEI MŰVEINEK MEGÍRÁSÁRA | 750.000 Ft | ||
MIHÁLY TAMÁS | ALKOTÓI TÁMOGATÁS MIHÁLY TAMÁS A PARK CÍMŰ MUSICALJÉNEK MEGIRÁSÁRA | 1.000.000 Ft | ||
MIKLÓS ZOLTÁN | ALKOTÓI TÁMOGATÁS MIKLÓS ZOLTÁN JULIANUS III. ÚTJA CÍMŰ SZIMFONIKUS KÖLTEMÉNYÉNEK MEGÍRÁSÁRA | 350.000 Ft | ||
MÜLLER PÉTER IVÁN | ALKOTÓI TÁMOGATÁS MÜLLER PÉTER ÚJ DALSZÖVEGEINEK MEGÍRÁSÁRA | 800.000 Ft | ||
NAGY JÁNOS | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A CSODAFA CÍMŰ VILÁGZENEI MESEJÁTÉK MEGÍRÁSÁRA | 1.000.000 Ft | ||
NAGY LÁSZLÓ | ALKOTÓI TÁMOGATÁS NAGY LÁSZLÓ ÚJ ZENESZÁMAINAK MEGKOMPONÁLÁSÁRA ÉS DALSZÖVEGEINEK MEGÍRÁSÁRA JAZZ, BLUES, WORD MUSIC, ELEKTRO POP MŰFAJBAN | 600.000 Ft | ||
NAGYFI LÁSZLÓ | ALKOTÓI TÁMOGATÁS NAGYFI LÁSZLÓ ÚJ ELŐADÓI ALBUMÁNAK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 500.000 Ft | ||
NASZVAGYI TAMÁS | ALKOTÓI TÁMOGATÁS NASZVAGYI TAMÁS RÉSZÉRE AZ ELSZÁLLOTTAK! CÍMŰ NÉPI ROCKBALLADA ZENÉJÉNEK MEGALKOTÁSÁRA | 400.000 Ft | ||
NÉMETH JUDIT | ALKOTÓI TÁMOGATÁS NÉMETH JUCI ÚJ ZENEI PROJEKTJÉRE | 400.000 Ft | ||
NOVÁK JÁNOS BULCSÚ | ALKOTÓI TÁMOGATÁS NOVÁK JÁNOS DALAINAK MEGÍRÁSÁRA SELMA LAGERLÖF A TROLLGYEREK CÍMŰ DARABJÁHOZ | 300.000 Ft | ||
OLÁH ÁRPÁD | ALKOTÓI TÁMOGATÁS HÉTTÉTELES SZIMFONIKUS ZENEKARI ÉS KÓRUSMŰ MEGÍRÁSÁRA | 300.000 Ft | ||
OLÁH DEZSŐ | ALKOTÓI TÁMOGATÁS OLÁH DEZSŐ CONCERTO CÍMŰ VERSENYMŰVÉNEK MEGKOMPONÁLÁSÁRA | 400.000 Ft | ||
OLÁH SZABOLCS | ALKOTÓI TÁMOGATÁS OLÁH SZABOLCS QUINTET GLEAM CÍMŰ LEMEZÉNEK LÉTREHOZÁSÁRA | 500.000 Ft | ||
ORBÁN GYÖRGY JÁNOS | ALKOTÓI TÁMOGATÁS ORBÁN GYÖRGY JÁNOS KOMOLYZENEI MŰVEINEK LÉTREHOZÁSÁRA | 1.900.000 Ft | ||
ORBÁN TAMÁS | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A MESE MUNKACÍMŰ ZENÉS SZÍNPADI DARAB SZÖVEGÉNEK MEGÍRÁSÁRA | 500.000 Ft | ||
ÖKRÖS CSABA | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A KELTA SZVIT CÍMŰ MŰ MEGÍRÁSÁRA | 400.000 Ft | ||
PALYA BEÁTA | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A FÉRFI MUNKACÍMŰ LEMEZ ELKÉSZÍTÉSÉRE | 500.000 Ft | ||
PAPP GYULA | ALKOTÓI TÁMOGATÁS PAPP GYULA RÉSZÉRE A MINI EGYÜTTES DALAIRA VONÓS HANGSZERELÉS, SZIMFONIKUS ÁTIRAT KOMPONÁLÁSÁRA ÉS A PAPP-SÁRDY ZENEKAR LEMEZÉNEK MEGÍRÁSÁRA | 500.000 Ft | ||
PATAKY ATTILA | ALKOTÓI TÁMOGATÁS AZ EDDA MŰVEK 32. NAGYLEMEZÉHEZ DALSZÖVEGEK MEGÍRÁSÁRA | 1.000.000 Ft | ||
PETRUSKA ANDRÁS | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A 2014 TAVASZÁN MEGJELENT METROPOLITA CÍMŰ NAGYLEMEZ FOLYTATÁSÁRA, MÁSODIK ALBUMKÉNT | 400.000 Ft | ||
PÉLY BARNABÁS | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A B THE FIRST ZENEKAR HARMADIK POP-ROCK LEMEZ ZENÉINEK MEGÍRÁSÁRA | 500.000 Ft | ||
PINTÉR BENCE | ALKOTÓI TÁMOGATÁS PINTÉR BENCE ESTE A KOLLÉGIUMBAN CÍMŰ OPERÁJÁNAK, NAGYZENEKARI DARABJÁNAK ÉS FUVOLAVERSENYÉNEK MEGÍRÁSÁRA | 200.000 Ft | ||
PINTÉR GYULA | ALKOTÓI TÁMOGATÁS HOMMAGE Á MIRÓ, IMPROVIZÁCIÓ NO.2. ÉS GESZTUSOK NO.2. CÍMŰ MŰVEK LÉTREHOZÁSÁRA | 650.000 Ft | ||
POLGÁR ODETT | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A CSILLAGTÉRKÉP CÍMŰ SZÓLÓLEMEZ LÉTREHOZÁSÁRA | 300.000 Ft | ||
PÓCS KATALIN | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A KONDOR FERENC EMLÉKÉRE CÍMŰ ZONGORADARAB, A BELSŐ FÉNY CÍMŰ ORATORIKUS MŰ ÉS AZ ELÉGIA ZONGORANÉGYESRE CÍMŰ MŰ LÉTREHOZÁSÁRA | 950.000 Ft | ||
PRIEGER ZSOLT JÓZSEF | ALKOTÓI TÁMOGATÁS AZ ANIMA SOUND SYSTEM ÉS A SWORD AND SCYTHE ZENEKAROK MŰVEINEK MEGÍRÁSÁRA | 300.000 Ft | ||
PROMMER PATRIK | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A POPCSAJOK STB. ZENEKAR ÚJ DALAINAK MEGÍRÁSÁRA | 200.000 Ft | ||
RAKONCZAI VIKTOR | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A MESE MUNKACÍMŰ SZÍNPADI MŰ KÖNNYŰZENEI HANGANYAGÁNAK, ÖNÁLLÓ ZENEMŰVEINEK MEGÍRÁSÁRA | 500.000 Ft | ||
RATKOCZI HUBA | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A NAPOKON ZENEKAR ORIGO, SOULBREAKERS-ÚJRA, ZENE ÍJRA CÍMŰ MŰVEINEK MEGÍRÁSÁRA | 500.000 Ft | ||
REMÉNYI ATTILA JÓZSEF | ALKOTÓI TÁMOGATÁS REMÉNYI ATTILA JÓZSEF AZ EPILÓGUS ZENEKARRA CÍMŰ NAGYZENEKARI MŰ LÉTREHOZÁSÁRA | 1.100.000 Ft | ||
ROMHÁNYI ÁRON | ALKOTÓI TÁMOGATÁS ROMHÁNYI ÁRON KORTÁRS JAZZMŰVEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 500.000 Ft | ||
RÓZSA PÁL | ALKOTÓI TÁMOGATÁS RÓZSA PÁL KOMOLYZENEI MŰVEINEK LÉTREHOZÁSÁRA | 750.000 Ft | ||
SÁRDY BARBARA | ALKOTÓI TÁMOGATÁS SÁRDY BARBARA RÉSZÉRE A PAPP-SÁRDY ZENEKAR ÚJ NAGYLEMEZE DALSZÖVEGEINEK MEGÍRÁSÁRA | 300.000 Ft | ||
SÁRI JÓZSEF | ALKOTÓI TÁMOGATÁS SÁRI JÓZSEF MOMENT MUSICAL, RHAPSODIE, EPIGRAPH, PROLOG, KÉPMÁS CÍMŰ MŰVEINEK LÉTREHOZÁSÁRA | 2.000.000 Ft | ||
SÁRY BÁNK | ALKOTÓI TÁMOGATÁS SÁRY BÁNK GÁRDONYI-DALOK, KÉK ÉG, 30 MÁSODPERC, 4 SZÓLAMRA, TEREMTÉS, MESE MUNKACÍMŰ MŰVEINEK MEGÍRÁSÁRA | 600.000 Ft | ||
SÁRY LÁSZLÓ TIBOR | ALKOTÓI TÁMOGATÁS SÁRY LÁSZLÓ TIBOR INVERZIÓK, LUDUS CHORALIS, LUDUS TONALIS, MISERERE, DIMENZIÓK, DOUBLE-MUSIC CÍMŰ MŰVEINEK LÉTREHOZÁSÁRA | 1.850.000 Ft | ||
SELMECZI GYÖRGY LÁSZLÓ | ALKOTÓI TÁMOGATÁS SELMECZI GYÖRGY KÉT OPERÁJÁNAK, EGY KAMARAZENEI MŰVÉNEK, EGY KÓRUSMŰVÉNEK ÉS EGY SZÓLÓKANTÁTÁJÁNAK MEGÍRÁSÁRA | 2.000.000 Ft | ||
SEREI ZSOLT LÁSZLÓ | A MIHÁLY KIRÁLY CÍMŰ GYERMEKOPERA MEGÍRÁSÁRA | 1.000.000 Ft | ||
SOLTI ÁRPÁD | ALKOTÓI TÁMOGATÁS SOLTI ÁRPÁD ÚJ KOMOLYZENEI MŰVEINEK LÉTREHOZÁSÁRA | 650.000 Ft | ||
SOÓS ANDRÁS JÓZSEF | ALKOTÓI TÁMOGATÁS KÓRUS-, SZÓLÓ- ÉS KAMARAZENEI MŰVEK MEGÍRÁSÁRA | 850.000 Ft | ||
SOPRONI JÓZSEF IMRE | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A XIII. VONÓSNÉGYES ÉS HÉT KÉSEI KÓRUSMŰ MEGÍRÁSÁRA | 2.100.000 Ft | ||
SUGÁR MIKLÓS REZSŐ | ALKOTÓI TÁMOGATÁS SUGÁR MIKLÓS REZSŐ PÁRBESZÉD, EGY TÉLI DÉLUTÁN, VARÁZSÉNEK ÉS RÁBESZÉLÉS CÍMŰ MŰVEINEK LÉTREHOZÁSÁRA | 1.700.000 Ft | ||
SZABÓ BARNA | ALKOTÓI TÁMOGATÁS SZABÓ BARNA ÚJ VONÓSNÉGYESÉNEK, ZONGORASZONÁTÁJÁNAK ÉS ZONGORAVERSENYÉNEK MEGKOMPONÁLÁSÁRA | 450.000 Ft | ||
SZABÓ KRISZTINA | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A SZEDER ZENEKAR MÁSODIK LEMEZANYAGÁNAK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 400.000 Ft | ||
SZALAI KATALIN | ALKOTÓI TÁMOGATÁS ÚJ DALCIKLUS ÉS VEGYES KARI (HANGSZERKÍSÉRETES) CIKLUS MEGALKOTÁSÁRA | 300.000 Ft | ||
SZALÓKI ÁGNES | ALKOTÓI TÁMOGATÁS ÚJ VILÁGZENEI PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 700.000 Ft | ||
SZARKA GYULA | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A FABULÁK – SAVANYÚ A SZŐLŐ CÍMŰ LEMEZ ELKÉSZÍTÉSÉRE | 500.000 Ft | ||
SZARKA TOMÁS | ALKOTÓI TÁMOGATÁS SZARKA TOMÁS ÉDEN-FÖLDÖN CÍMŰ MŰVÉNEK MEGÍRÁSÁRA | 500.000 Ft | ||
SZEKERES ANDRÁS | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A JUNKIES ZENEKAR ÚJ LEMEZÉT KÉPEZŐ ZENEI ANYAG ÉS SZÖVEG MEGÍRÁSÁRA | 400.000 Ft | ||
SZEMZŐ TIBOR | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A 13 TÉTEL VONÓSNÉGYESRE ÉS EGYÉB HANGSZEREKRE MUNKACÍMŰ MŰ LÉTREHOZÁSÁRA | 600.000 Ft | ||
SZENDŐFI PÉTER | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A FUSIO GROUP WANNA DANCE? ALBUMÁNAK ÉS A LOOP DOCTORS ENTERING A ROOM CÍMŰ ALBUMÁNAK MEGÍRÁSÁRA, HANGSZERELÉSÉRE | 700.000 Ft | ||
SZENDREY ZSOLT KÁROLY | ALKOTÓI TÁMOGATÁS AZ ACTION ZENEKAR ILLETVE MUNKACÍMŰ LEMEZÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 400.000 Ft | ||
SZENTGYÖRGYVÁRY PÉTER ISTVÁN | ALKOTÓI TÁMOGATÁS SZENTGYÖRGYVÁRY PÉTER KINIZSI CÍMŰ ROCK MUSICALJÉNEK MEGÍRÁSÁRA | 600.000 Ft | ||
SZIGETI ISTVÁN | ALKOTÓI TÁMOGATÁS SZIGETI ISTVÁN HARMACHIS CÍMŰ OPERÁJÁNAK LÉTREHOZÁSÁRA | 1.400.000 Ft | ||
SZIKORA RÓBERT | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A RÓZSÁK ASSZONYA (SZENT ERZSÉBET LEGENDÁJA, 1211-1235) CÍMŰ MUSICAL MEGÍRÁSÁRA | 500.000 Ft | ||
SZILÁGYI MIKLÓS | ALKOTÓI TÁMOGATÁS SZILÁGYI MIKLÓS LA PRIMA DONNA MUNKACÍMŰ OPERÁJÁNAK MEGÍRÁSÁRA | 350.000 Ft | ||
SZLÁVICS ANNA | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A CIRKUSZ-KA MÁSODIK NAGYLEMEZÉNEK MEGÍRÁSÁRA, HANGSZERELÉSÉRE, A LEMEZFELVÉTEL ELŐKÉSZÍTÉSÉRE | 300.000 Ft | ||
SZŐKE SZABOLCS ISTVÁN | ALKOTÓI TÁMOGATÁS SZŐKE SZABOLCS KORTÁRS VILÁGZENEI DUÓ SOROZATÁNAK LÉTREHOZÁSÁRA | 300.000 Ft | ||
SZŰCS NORBERT | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A CHAMELEON CÍMŰ LEMEZ ELKÉSZÍTÉSÉSRE | 400.000 Ft | ||
TALLÉR ZSÓFIA ESZTER | ALKOTÓI TÁMOGATÁS TALLÉR ZSÓFIA ZENEKARI SZVIT ÉS CONCERTINO DRAMMATICO CÍMŰ DARABJAINAK MEGÍRÁSÁRA | 850.000 Ft | ||
TEMESI BERTALAN | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A MUSIC EDUCATION CÍMŰ OKTATÁSI LEMEZ HANGANYAGAINAK KIDOLGOZÁSÁRA | 500.000 Ft | ||
TIHANYI LÁSZLÓ | ALKOTÓI TÁMOGATÁS ÚJ KOMOLYZENEI MŰVEK MEGÍRÁSÁRA | 2.200.000 Ft | ||
TÓTH ARMAND | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A BAÁL – KANTÁTA, DUÓ – CONCERTANT, JAZZ-SYMPHONY, RÓMEÓ, JÚLIA ÉS A SÖTÉTSÉG CÍMŰ MŰVEK LÉTREHOZÁSÁRA | 550.000 Ft | ||
TÓTH PÉTER | ALKOTÓI TÁMOGATÁS ÚJ KOMOLYZENEI MŰVEK MEGÍRÁSÁRA | 1.500.000 Ft | ||
TÓTH SZABOLCS | ALKOTÓI TÁMOGATÁS TÓTH SZABOLCS ÚJ, KÖNNYŰZENEI MŰVEINEK MEGÍRÁSÁRA | 500.000 Ft | ||
VAJDA JÁNOS GÁBOR | ALKOTÓI TÁMOGATÁS VAJDA JÁNOS ORATORIKUS, KAMARAZENEI- ÉS ÉNEKKARI MŰVEINEK MEGÍRÁSÁRA | 2.000.000 Ft | ||
VARGA JUDIT | ALKOTÓI TÁMOGATÁS AZ URLICHT MUNKACÍMŰ SZIMFONIKUS ZENEKARI MŰ MEGKOMPONÁLÁSARA | 550.000 Ft | ||
VÉKONY ZOLTÁN | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A FÖLD DALA CÍMŰ, KÖRNYEZETVÉDELMI TÉMÁJÚ ÚJ, MAGYAR KÖNNYŰZENEI MŰ MEGÍRÁSÁRA | 100.000 Ft | ||
VICTOR MÁTÉ | ALKOTÓI TÁMOGATÁS AZ I. VONÓSNÉGYES CÍMŰ MŰ MEGÍRÁSÁRA | 1.000.000 Ft | ||
VICZIÁN GÁBOR | ALKOTÓI TÁMOGATÁS ÚJ, KOMOLYZENEI KOMPOZÍCIÓK MEGÍRÁSÁRA | 250.000 Ft | ||
VIDOVSZKY LÁSZLÓ JÁNOS | ALKOTÓI TÁMOGATÁS VIDOVSZKY LÁSZLÓ PROMENADE CÍMŰ MŰVÉNEK LÉTREHOZÁSÁRA | 1.600.000 Ft | ||
VIZELI MÁTÉ | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A GÓBÉ ZENEKAR MÁSODIK LEMEZANYAGÁNAK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 600.000 Ft | ||
VIZY MÁRTON | ALKOTÓI TÁMOGATÁS JÓZSEF ATTILA ÉLETMŰVE MEGZENÉSÍTÉSÉNEK MÁSODIK RÉSZÉRE | 400.000 Ft | ||
VÍG TOMMY | ALKOTÓI TÁMOGATÁS TOMMY VÍG ÚJ ZENEMŰVEINEK LÉTREHOZÁSÁRA | 800.000 Ft | ||
WOLF PÉTER ENDRE | ALKOTÓI TÁMOGATÁS A TROMBITAVERSENY CÍMŰ MŰ LÉTREHOZÁSÁRA | 1.850.000 Ft | ||
ZEMPLÉNI LÁSZLÓ | ALKOTÓI TÁMOGATÁS ZEMPLÉNI LÁSZLÓ FÚVÓSÖTÖS, ÜTŐSNÉGYES ÉS HÁROM MAGYAR NÉPDAL CÍMŰ MŰVEINEK LÉTREHOZÁSÁRA | 400.000 Ft | ||
3) KOMOLYZENEI MŰVEKRE |
||||
A38 KULTURÁLIS KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT. | A KORTÁRSAK AZ A38 HAJÓN CÍMŰ KLASSZIKUS ZENEI KONCERTSOROZAT RÖGZÍTÉSÉRE | 700.000 Ft | ||
ALKOTÓ MUZSIKUSOK TÁRSASÁGA | AZ ALKOTÓ MUZSIKUSOK TÁRSASÁGA HANGVERSENYEINEK MEGRENDEZÉSÉRE | 500.000 Ft | ||
BAZSINKA JÓZSEF | SZOKOLAY SÁNDOR RÉZFÚVÓS MŰVEINEK CD FELVÉTELÉRE AZ IN MEDIAS BRASS RÉZFÚVÓS KVINTETT ELŐADÁSÁBAN | 550.000 Ft | ||
BMC BUDAPEST MUSIC CENTER KULTURÁLIS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | KORTÁRS ZENEI LEMEZEK MEGJELENTETÉSÉRE A BMC RECORDS GONDOZÁSÁBAN | 800.000 Ft | ||
BONBON MATINÉ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | A JANCSI ÉS JULISKA CÍMŰ KORTÁRS ZENEI MESEJÁTÉK HANGFELVÉTELÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 450.000 Ft | ||
BUDAFOKI DOHNÁNYI ERNŐ SZIMFONIKUS ZENEKAR KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT. | KORTÁRS MAGYAR ZENEMŰVEK BEMUTATÁSÁRA | 850.000 Ft | ||
BUDAPESTI ÉPÍTÉSZETI KÖZPONT NONPROFIT SZOLGÁLTATÓ KFT. | A TÉR/ZENE SOROZAT HAT KONCERTJÉNEK KERETÉBEN KORTÁRS MAGYAR MŰVEK BEMUTATÁSÁRA | 500.000 Ft | ||
BUDAPESTI VONÓSOK ALAPÍTVÁNYA | KORTÁRSZENEI EMLÉKHANGVERSENYEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 650.000 Ft | ||
CANTICUM NOVUM ALAPÍTVÁNY A FŐISKOLAI KÓRUSMŰVÉSZET FEJLESZTÉSÉÉRT | KLASSZIKUS GITÁROSOK DEBRECENI TALÁLKOZÓJÁNAK MEGRENDEZÉSÉRE | 100.000 Ft | ||
CARMINE CELEBRAT KÓRUS ALAPÍTVÁNY | 21. SZÁZADI MAGYAR ZENESZERZŐK MŰVEIBŐL ÁLLÓ ELŐADÁS MEGRENDEZÉSÉRE | 100.000 Ft | ||
CHORUS MATRICANUS BARÁTI KÖRE | KÓRUS KONCERTSOROZAT SZERVEZÉSÉRE SZÁZHALOMBATTÁN, BUDAPESTEN ÉS ÉRDEN | 100.000 Ft | ||
CONCERTO AKADÉMIA NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | A CONCERTO BUDAPEST – UMZE KÖZÖS KONCERTSOROZATÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 500.000 Ft | ||
DEBRECENI LYRA SZIMFONIKUS ZENEKAR | KORTÁRS MAGYAR ZENESZERZŐK ESTJÉNEK MEGRENDEZÉSÉRE | 500.000 Ft | ||
DRAGONY TÍMEA LDIKÓ | A GYÖNGYHALÁSZOK CÍMŰ MŰ HANGANYAGÁNAK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 400.000 Ft | ||
FALUHÁZ ÉS RAVASZ LÁSZLÓ KÖNYVTÁR LEÁNYFALU | TANULJA MEG SZERETNI A KORTÁRS KOMOLYZENÉT! CÍMŰ ELŐADÁSSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 350.000 Ft | ||
FÉSZEK MŰVÉSZKLUB | KORTÁRS MAGYAR KOMOLYZENEI MŰVEK HANGVERSENYSOROZATÁNAK MEGRENDEZÉSÉRE | 1.100.000 Ft | ||
FÜL EGYESÜLET | KORTÁRS ZENEI HANGVERSENYEK MEGRENDEZÉSÉRE MAGYAR, ELSŐSORBAN ELEKTROAKUSZTIKUS ZENEI KOMPOZÍCIÓKBÓL | 700.000 Ft | ||
GIOVANI ARTISTI KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | KORTÁRS KOMOLYZENEI KONCERTEK MEGRENDEZÉSÉRE SZEGEDEN ÉS HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN | 400.000 Ft | ||
GIUSTO-KAMARA MŰVÉSZETI KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | BUJTÁS JÓZSEF KORTÁRS MAGYAR ZENESZERZŐ MŰVEINEK BEMUTATÁSÁRA | 100.000 Ft | ||
HANGVARÁZS MŰVÉSZETI, SZOLGÁLTATÓ BETÉTI TÁRSASÁG | BÁNKÖVI GYULA KÉT KAMARAMŰVÉNEK MEGJELENTETÉSÉRE | 100.000 Ft | ||
HORVÁTH JÓZSEF | A RÍMES, FURCSA JÁTÉK CÍMŰ CD KIADÁSÁRA | 600.000 Ft | ||
JÓZSA TAMÁS | AZ IDŐUTAZÁS CÍMŰ CD LEMEZ BEMUTATÓJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA ÉS A ZARÁNDOKLAT CÍMŰ HANGVERSENY MEGRENDEZÉSÉRE | 100.000 Ft | ||
KALEIDOFON MŰVÉSZETI SZOLGÁLTATÓ ÉS TANÁCSADÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | ELEMEK – KORTÁRS KOMOLYZENEI KONCERTSOROZAT MEGRENDEZÉSÉRE A VISEGRÁDI ORSZÁGOK RÉSZVÉTELÉVEL | 150.000 Ft | ||
KEDVES CSANÁD | A CENTRIFUGA CÍMŰ TÉR-ZENE-SZÍNHÁZ PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 300.000 Ft | ||
KÓSA GÁBOR | SZERZŐI EST MEGRENDEZÉSÉRE A FÉSZEK MŰVÉSZKLUBBAN | 400.000 Ft | ||
LEGEND ART MŰVÉSZETI SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | SZOKOLAY SÁNDOR VÉRNÁSZ CÍMŰ OPERÁJÁNAK DIGITALIZÁLÁSÁRA, A KOTTAANYAG ELŐÁLLÍTÁSÁRA ÉS KIADÁSÁRA | 150.000 Ft | ||
LISZT FERENC KAMARAZENEKAR ALAPÍTVÁNY | A LISZT FERENC KAMARAZENEKAR KORTÁRS ZENEI KONCERTSOROZATÁNAK MEGRENDEZÉSÉRE A BUDAPEST MUSIC CENTERBEN | 800.000 Ft | ||
LISZT FERENC ZENEMŰVÉSZETI EGYETEM | KORTÁRS OPERA-ELŐADÁS MEGRENDEZÉSÉRE A ZENEAKADÉMIA OPERAVIZSGÁJÁNAK KERETÉBEN | 150.000 Ft | ||
LISZT FERENC ZENEMŰVÉSZETI EGYETEM | MAGYAR ÉS AMERIKAI KORTÁRS HANGVERSENY MEGRENDEZÉSÉRE A ZENEAKADÉMIÁN | 150.000 Ft | ||
LISZT FERENC ZENEMŰVÉSZETI EGYETEM | A ZENEAKADÉMIA ZENESZERZÉS TANSZÉKÉNEK BEMUTATKOZÓ HANGVERSENYÉRE | 150.000 Ft | ||
MADZAGOS AMATŐR SZÍNPAD KÖZHASZNÚ EGYESÜLET | AZ I. ORSZÁGOS MAMSZI KONCERTSOROZAT MEGRENDEZÉSÉRE – NAGY IVETT HEGEDŰMŰVÉSZ SZÓLÓESTJEIVEL | 250.000 Ft | ||
MAGYAR ZENEMŰVÉSZETI TÁRSASÁG | A 27. MINI-FESZTIVÁL MŰSORFÜZETÉNEK MEGÍRÁSÁRA, SZERKESZTÉSÉRE, A NYITÓ HANGVERSENY ELŐTT A BEMUTATÁSRA KERÜLŐ MŰVEK MAGYARÁZÓ ELŐADÁSÁRA | 270.000 Ft | ||
MÁV SZIMFONIKUSOK ZENEKARI ALAPÍTVÁNYA | KORTÁRS EST MEGVALÓSÍTÁSÁRA A MÁV ZENEKAR RENDEZÉSÉBEN | 750.000 Ft | ||
MEGBÉKÉLÉS HÁZA ALAPÍTVÁNY | KRISTÁLYLITURGIA CÍMEN EGYHÁZZENEI HANGVERSENYSOROZAT MEGRENDEZÉSÉRE A MEGBÉKÉLÉS HÁZA TEMPLOMÁBAN | 200.000 Ft | ||
MEGYERI KRISZTINA | KORTÁRS ZENEI SZERZŐI HANGVERSENYEK MEGRENDEZÉSÉRE | 500.000 Ft | ||
NEMZETI ADÓ- ÉS VÁMHIVATAL KÉPZÉSI, EGÉSZSÉGÜGYI ÉS KULTURÁLIS INTÉZETE | MAI MAGYAR FÚVÓSZENE I-II. RÉSZBŐL ÁLLÓ KORTÁRS MAGYAR FÚVÓSZENEKARI HANGVERSENYSOROZAT MEGRENDEZÉSÉRE | 350.000 Ft | ||
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM | SZENT MIKLÓS CSUDATETTEI – HORVÁTH BARNABÁS KANTÁTÁJÁNAK BEMUTATÓJÁRA | 450.000 Ft | ||
ÓBUDAI TÁRSASKÖR | A KOR-TÁRS-MAGYAR-ZENE CÍMŰ HANGVERSENYSOROZAT MEGRENDEZÉSÉRE | 850.000 Ft | ||
PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM | HÉT KORTÁRS MAGYAR ZENEI HANGVERSENY MEGRENDEZÉSÉRE | 650.000 Ft | ||
PRO MUSICA ALAPÍTVÁNY | A MUZSIKA KORTÁRS ZENEI ROVATÁNAK TÁMOGATÁSÁRA | 250.000 Ft | ||
RÁKOSHEGYI BARTÓK ZENEHÁZ KÖZALAPÍTVÁNY | A KORTÁRSAK BARTÓKÉKNÁL RÁKOSHEGYEN II. CÍMŰ PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 500.000 Ft | ||
RETKES ATTILA KULTURÁLIS ÉRTÉKTEREMTŐ SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | UJHÁZY LÁSZLÓ ÉS HOLLÓS MÁTÉ ZENEI TANULMÁNYKÖTETEINEK KIADÁSÁRA | 400.000 Ft | ||
RONDINO MUSIC ZENEMŰVÉSZETI KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | A BHKZ AKADÉMIA BEMUTATÓ ELŐTT ELNEVEZÉSŰ SOROZATÁNAK MEGRENDEZÉSÉRE A NYITOTT MŰHELYBEN | 700.000 Ft | ||
SÁNDOR LÁSZLÓ | HALLHATÓ VIRÁGOK CÍMMEL SZERZŐI EST MEGRENDEZÉSÉRE | 200.000 Ft | ||
SIMONNÉ SELELJO ERZSÉBET | TALÁLKOZÁSOK CÍMMEL A DUO ARSE VIDÉKI HANGVERSENYSOROZATÁNAK MEGRENDEZÉSÉRE | 200.000 Ft | ||
SZALAI KATALIN | KATA-FESZT CÍMMEL NÉGY ZENÉS, DRAMATIZÁLT MESE ELŐADÁSÁRA | 100.000 Ft | ||
SZÁRNYAS SZÓ ALAPÍTVÁNY | A VIKÁR BÉLA VEGYESKAR KORTÁRS HANGVERSENYSOROZATÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 150.000 Ft | ||
SZENT-GYÖRGYI ALBERT AGÓRA | KORTÁRS MAGYAR SZERZŐK MŰVEINEK CD FELVÉTELÉRE | 250.000 Ft | ||
SZÍNHÁZ- ÉS FILMMŰVÉSZETI EGYETEM | A KÉT PIERROT CÍMŰ KONCERT MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 200.000 Ft | ||
TRIO-ART MUSIC KIADÓI BETÉTI TÁRSASÁG | TÓTH ARMAND KÖLTŐK ASZTALA CÍMŰ DALCIKLUSA KOTTÁJÁNAK NYOMTATÁSBAN VALÓ MEGJELENTETÉSÉRE | 100.000 Ft | ||
UNIVERSAL MUSIC PUBLISHING EDITIO MUSICA BUDAPEST ZENEMŰKIADÓ KFT. | GYŐRFFY ISTVÁN UNGARESCA CÍMŰ MŰVÉNEK NYOMTATÁSBAN VALÓ MEGJELENTETÉSÉRE * | 300.000 Ft | ||
VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY | KORTÁRS ZENESZERZŐK KÓRUSMŰVEI CÍMŰ KIADVÁNY MEGJELENTETÉSÉRE | 200.000 Ft | ||
VÁNTUS ISTVÁN TÁRSASÁG KÖZHASZNÚ EGYESÜLET | A VÁNTUS ISTVÁN KORTÁRSZENEI NAPOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 450.000 Ft | ||
ZARÁNDY ÁKOS | A PERCEPCIONÁLIS ABSZTRAKCIÓK – ÚJ RÁDIÓHULLÁMOK 2014 CÍMŰ KONCERTSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 400.000 Ft | ||
ZSOLNAY ÖRÖKSÉGKEZELŐ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | KORTÁRS MAGYAR KOMOLYZENEI HANGVERSENYSOROZAT MEGRENDEZÉSÉRE | 450.000 Ft | ||
4) KÖNNYŰZENEI MŰVEKRE |
||||
A38 KULTURÁLIS KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT. | KORTÁRS KÖNNYŰZENEI MŰVEK MEGJELENTETÉSÉRE: RANDOM TRIP ÉS WATTICAN PUNK BALLET DVD | 400.000 Ft | ||
ALAPI ISTVÁN | AZ ALAPI BAND ERDÉLYI TURNÉJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 400.000 Ft | ||
ALBERT ZOLTÁN | ZOLBERT ELSŐ NAGYLEMEZÉNEK LÉTREHOZÁSÁRA | 300.000 Ft | ||
ARANY VIRÁG | SZALÓKI ÁGI – DÉS ANDRÁS KONCERT MEGRENDEZÉSÉRE BERLINBEN | 300.000 Ft | ||
ÁVÉD JÁNOS KRISTÓF | AZ ÁVÉD JÁNOS QUARTET ERDÉLYI TURNÉJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 300.000 Ft | ||
BAJNOK BALÁZS JÁNOS | A MAGIDOM ZENEKAR NAGYLEMEZÉNEK FELVÉTELÉRE, MEGJELENTETÉSÉRE ÉS VIDEOKLIP ELKÉSZÍTÉSÉRE | 300.000 Ft | ||
BALÁZS ELEMÉR | A BALÁZS ELEMÉR GROUP EURÓPAI VÁROSOKAT ÉRINTŐ TURNÉJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA 2014 ŐSZÉN | 800.000 Ft | ||
BALÁZS JÓZSEF | AZ EAST GIPSY BAND TURNÉJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 800.000 Ft | ||
BALLA BETTINA CLAUDIA | ÚJ VIDEOKLIP ELKÉSZÍTÉSÉRE | 200.000 Ft | ||
BALOGH CSABA LÓRÁNT | A BOGOZ ZENEKAR NEKEM ÍGY JÓ CÍMŰ DALÁHOZ VIDEOKLIP ELKÉSZÍTÉSÉRE | 300.000 Ft | ||
BALOGH ROLAND | A FINUCCI BROS QUARTET ERDÉLYI KONCERTTURNÉJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 400.000 Ft | ||
BALÓ ANDRÁS MÁRTON | A GÖNCÖLSZEKÉR EGYÜTTES IZRAEL FÖLDJÉN CÍMŰ CD-JÉNEK MEGJELENTETÉSÉRE | 300.000 Ft | ||
BEAGLE BEAT RECORDS DIGITÁLIS ZENEKIADÓ, KERESKEDŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | A PEET PROJECT JAZZ ZENEKAR 4. ALBUMÁNAK ELKÉSZÍTÉSÉRE, HAZAI ÉS NEMZETKÖZI MEGJELENTETÉSÉRE | 300.000 Ft | ||
BINDER KÁROLY | A BINDER QUARTET OLD DREAMS NEW DIMENSIONS CÍMŰ LEMEZÉNEK KIADÁSÁRA | 400.000 Ft | ||
BINDER KÁROLY | BINDER KÁROLY TIZENHÁROM TÖREDÉK CÍMŰ CD ANYAGÁNAK KIADÁSÁRA | 500.000 Ft | ||
BÍRÓ ZSOLT | A MŰFAJOK, STÍLUSOK, FÚZIÓ 2. CÍMŰ LEMEZ KIADÁSÁRA | 300.000 Ft | ||
BJO MŰVÉSZETI SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | A BUDAPEST JAZZ ORCHESTRA SWING LEMEZÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 500.000 Ft | ||
BMC BUDAPEST MUSIC CENTER KULTURÁLIS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | JAZZLEMEZEK MEGJELENTETÉSÉRE A BMC RECORDS GONDOZÁSÁBAN AZ OPUS LIVE SOROZAT KERETÉBEN | 1.000.000 Ft | ||
BUDAKALÁSZI LENVIRÁG ALAPÍTVÁNY | A SZŰKÍTETT KVARTETT ZENEKAR KÖNNYŰZENEI AUDIO- ÉS VIDEOFELVÉTELÉNEK RÖGZÍTÉSÉRE | 400.000 Ft | ||
CHARLES MUSIC MŰVÉSZETI PRODUKCIÓS KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | NYÁRI KÁROLY ÚJ LEMEZÉNEK KIADÁSÁRA | 300.000 Ft | ||
CISZ-MOLL MŰVÉSZETI BETÉTI TÁRSASÁG | A KEREKES BAND LIVE A38 KONCERTLEMEZÉNEK MEGJELENTETÉSÉRE | 300.000 Ft | ||
CSORVÁSI ZOLTÁN | A LYRA EGYÜTTES LEGYEN ÁLMOD KEREK ERDŐ CÍMŰ ÚJ LEMEZÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 400.000 Ft | ||
DELY RÓBERT LÁSZLÓ | A DELYCATE SILENCE CÍMŰ ALBUM FELVÉTELÉRE ÉS MEGJELENTETÉSÉRE | 200.000 Ft | ||
DR. NYILAS RENÁTA | A NYILAS RENI ÉS ŐK ZENEKAR LEMEZFELVÉTELEINEK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 300.000 Ft | ||
DUNA GENT IPARI ÉS KERESKEDELMI GYÁRTÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ BETÉTI TÁRSASÁG | A JAZZÉKIEL ZENEKAR MÁSOKAT SZERETNI CÍMŰ NAGYLEMEZÉNEK MEGJELENTETÉSÉRE, VALAMINT A LEMEZ NÉGY DALÁHOZ FORGATOTT VIDEOKLIP ELKÉSZÍTÉSÉRE | 400.000 Ft | ||
DUNA GENT IPARI ÉS KERESKEDELMI GYÁRTÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ BETÉTI TÁRSASÁG | A MIDDLEMIST RED ZENEKAR BEMUTATKOZÓ NAGYLEMEZÉNEK ÉS VIDEOKLIPJÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 500.000 Ft | ||
DUNA GENT IPARI ÉS KERESKEDELMI GYÁRTÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ BETÉTI TÁRSASÁG | AKUSZTIKUS KONCERTLEMEZ KÉSZÍTÉSÉRE ÉS KIADÁSÁRA A KÉPZELT VÁROS ZENEKAR FENNÁLLÁSÁNAK 10. ÉVFORDULÓJÁRA | 300.000 Ft | ||
DUNA GENT IPARI ÉS KERESKEDELMI GYÁRTÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ BETÉTI TÁRSASÁG | AZ ANEZ ZENEKAR MÁSODIK, LISTEN CLOSELY CÍMŰ NAGYLEMEZÉNEK ÉS HOZZÁ TARTOZÓ VIDEOKLIPJÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE ÉS MEGJELENTETÉSÉRE | 300.000 Ft | ||
DUNA GENT IPARI ÉS KERESKEDELMI GYÁRTÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ BETÉTI TÁRSASÁG | A GRAND MEXICAN WARLOCK ZENEKAR HELL SWEET HELL ALBUMÁRÓL KÉT ÚJABB, KONCEPCIÓT KÖVETŐ VIDEOKLIP ELKÉSZÍTÉSÉRE | 400.000 Ft | ||
DUNA GENT IPARI ÉS KERESKEDELMI GYÁRTÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ BETÉTI TÁRSASÁG | AZ ÓRIÁS ZENEKAR KÉT DALÁHOZ FORGATOTT VIDEOKLIP ELKÉSZÍTÉSÉRE | 300.000 Ft | ||
EASY MUSIC ACCESS KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | A CLOUD 9+ ELSŐ ALBUMÁNAK FELVÉTELÉRE | 500.000 Ft | ||
EASY MUSIC ACCESS KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | A TEJ ZENEKAR ELSŐ ALBUMÁNAK FELVÉTELÉRE ÉS VIDEOKLIP KÉSZÍTÉSÉRE | 400.000 Ft | ||
ELEVENIDEA MŰVÉSZETI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | PALYA BEA FÉRFI CÍMŰ LEMEZÉNEK KIADÁSÁRA | 500.000 Ft | ||
ENYEDI SUGÁRKA | AZ ENYEDI SUGÁRKA JAZZ TETT ABRAZOS / EMBRACES / ÖLELÉSEK MUNKACÍMŰ SPANYOL, ANGOL, MAGYAR NYELVŰ LEMEZÉNEK MEGJELENTETÉSÉRE | 400.000 Ft | ||
ETALON PRODUKCIÓ KULTURÁLIS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | A PÁL UTCAI FIÚK ZENEKAR ÚJ ALBUMÁNAK KIADÁSÁRA | 400.000 Ft | ||
ETALON PRODUKCIÓ KULTURÁLIS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | A QUIMBY ZENEKAR TEÁTRUM CÍMŰ ORSZÁGOS TURNÉJÁBÓL DVD ELKÉSZÍTÉSÉRE ÉS KIADÁSÁRA | 600.000 Ft | ||
ETALON PRODUKCIÓ KULTURÁLIS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | A QUIMBY ZENEKAR TURNÉJÁNAK LEBONYOLÍTÁSÁRA AZ USA-BAN | 800.000 Ft | ||
ETNOFON MŰVÉSZETI ÉS SZOLGÁLTATÓ BETÉTI TÁRSASÁG | KISS FERENC ASZITTEM HOGY JÓKEDVEM VAN CÍMŰ JUBILEUMI KONCERTJÉNEK HANG- ÉS KÉPFELVÉTELÉRE, VALAMINT LP-N ÉS DVD-N TÖRTÉNŐ MEGJELENTETÉSÉRE | 400.000 Ft | ||
ÉLIÁS GYULA SZABOLCS | A 25 ÉV ZENE CÍMŰ KONCERT MEGRENDEZÉSÉRE, VALAMINT HANG- ÉS KÉPANYAGÁNAK RÖGZÍTÉSÉRE | 500.000 Ft | ||
FARKAS ZOLTÁN | AZ EVOLUTION OF RYTHM, AVAGY AZ ÉLET RITMUSA CÍMŰ ÉLŐ ELŐADÁS LÉTREHOZÁSÁRA ÉS BEMUTATÁSÁRA | 300.000 Ft | ||
FARKAS ZOLTÁN | A DR. ANTEKRITT CÍMŰ LEMEZ ELKÉSZÍTÉSÉRE | 300.000 Ft | ||
FÉNY A SÖTÉTBEN ALAPÍTVÁNY | A ZENÉS TÉLI ESTÉK CÍMŰ KONCERTSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 300.000 Ft | ||
FOLKEURÓPA PRODUKCIÓS KFT. | BALOGH KÁLMÁN ÉS LUKÁCS MIKLÓS CIMBALOMDUÓ II. MUNKACÍMŰ LEMEZÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE ÉS A TÜKRÖS ZENEKAR VIZEK ZENÉI MUNKACÍMŰ LEMEZÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 1.000.000 Ft | ||
FORRÁS MŰVÉSZETI INTÉZET KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | NÉPZENEI ALAPOKON NYUGVÓ KORTÁRS ZENEI PRODUKCIÓ BEMUTATÁSÁRA KÁRPÁTALJÁN | 500.000 Ft | ||
FORT-INN KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | AZ ULTRAVALÓ ZENEKAR MIKROFONPRÓBA CÍMŰ BEMUTATKOZÓ HANGANYAGÁNAK RÖGZÍTÉSÉRE ÉS BELFÖLDI MEGSZÓLALÁSÁNAK ELŐSEGÍTÉSÉRE | 300.000 Ft | ||
GRAMY-H REKLÁMÜGYNÖKSÉG KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | A DJABE ZENEKAR LIVE IN BLUE CÍMŰ BLU-RAY LEMEZÉNEK MEGJELENTETÉSÉRE | 500.000 Ft | ||
GRYLLUS KULTURÁLIS ÉS KERESKEDELMI KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | MUZSIKÁLÓ MADÁRETETŐ CÍMMEL ÚJ TÍPUSÚ GYEREKKONCERTEK MEGRENDEZÉSÉRE | 1.000.000 Ft | ||
GRYLLUS KULTURÁLIS ÉS KERESKEDELMI KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | KALÁKA KONCERTEK MEGRENDEZÉSÉRE | 700.000 Ft | ||
HALPER LÁSZLÓ | A HALPER- HENDRIX JAZZ EGYÜTTES KONCERTTURNÉJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 400.000 Ft | ||
HARCSA VERONIKA | MŰVÉSZI JELLEGŰ KISFILM ELKÉSZÍTÉSÉRE A BIN-JIP ZENEKAR DINNER WITH A DEMON CÍMŰ DALÁHOZ | 600.000 Ft | ||
HETEDIK NAP KULTURÁLIS KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY | A FIRKIN ZENEKAR BEL- ÉS KÜLFÖLDI KONCERTJEINEK, ILLETVE VIDEOKLIPJÉNEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 400.000 Ft | ||
HMR MUSIC KULTURÁLIS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | A DEPRESSZIÓ ZENEKAR ÚJ ALBUMÁNAK MEGJELENTETÉSÉRE | 300.000 Ft | ||
HORVÁTH ANDRÁS ÁDÁM | BEMUTATKOZÓ SZERZŐI LEMEZ ÉS VIDEOKLIP ELKÉSZÍTÉSÉRE | 300.000 Ft | ||
HORVÁTH JÁNOS GYÖRGY | A MOJO WORKINGS EGYÜTTES NAGYLEMEZÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 400.000 Ft | ||
HUNNIA RECORDS SZOLGÁLTATÓ KFT. | A SPECIAL PROVIDENCE ZENEKAR NÉGY NAGYLEMEZÉNEK FELVÉTELÉRE ÉS KIADÁSÁRA | 500.000 Ft | ||
HUNNIA RECORDS SZOLGÁLTATÓ KFT. | BABOS GYULA BALANCE CÍMŰ KONCERT CD-JÉNEK MEGJELENTETÉSÉRE | 370.000 Ft | ||
IRIE MAFFIA KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | AZ IRIE MAFFIA ZENEKAR HERE COME THE GIRLS MUNKACÍMŰ VIDEOKLIPJÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 200.000 Ft | ||
IRIE MAFFIA KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | SENA DAGADU TRY IT YOU LIKE IT MUNKACÍMŰ VIDEOKLIPJÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 200.000 Ft | ||
IRIE MAFFIA KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | A W.H. ZENEKAR LENGYEL TURNÉJÁNAK LEBONYOLÍTÁSÁRA | 300.000 Ft | ||
IRVING INGATLANKÖZVETÍTŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ BETÉTI TÁRSASÁG | AZ INNER LIGHT CÍMŰ RENDHAGYÓ KONCERT MEGRENDEZÉSÉRE VAK ZENÉSZEK KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL | 600.000 Ft | ||
JÓZSA TAMÁS | A DURUZSOL AZ ERDŐ ZENÉS MESEJÁTÉK HANGFELVÉTELÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 400.000 Ft | ||
KAJÁRI ANDREA | KOÓS-HUTÁS ÁRON E.T. PROJECT MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 500.000 Ft | ||
KAPUNYITÁS KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY | AZ ANIMA SONI ZENEKAR ÚJ LEMEZÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE ÉS KONCERTJÉNEK MEGRENDEZÉSÉRE | 400.000 Ft | ||
KECSKEMÉTI JAZZ ALAPÍTVÁNY | BOHÉM ORIGINALS CÍMMEL KORTÁRS MAGYAR RAGTIME ÉS KLASSZIKUS JAZZ BEMUTATÁSÁRA ANGLIAI, FRANCIAORSZÁGI, SVÁJCI, ERDÉLYI ÉS HAZAI HELYSZÍNEKEN | 400.000 Ft | ||
KEÖNCH LÁSZLÓ FARKAS | A VIHARLÁMPA PROJEKT CÍMŰ ÖSSZMŰVÉSZETI ELŐADÁSSOROZAT MEGRENDEZÉSÉRE | 300.000 Ft | ||
KERTÉSZ ERIKA | A KERTÉSZ ERIKA-RESCHOFSKY DÁVID DUÓ ÚJ HANGANYAGÁNAK RÖGZÍTÉSÉRE | 300.000 Ft | ||
KÉTELL KULTURÁLIS SZOLGÁLTATÓ BETÉTI TÁRSASÁG | LOVÁSZ IRÉN GROOVE AND VOICE CÍMŰ ÚJ LEMEZÉNEK KIADÁSÁRA | 500.000 Ft | ||
KLASSZIKUS JAZZ NON-PROFIT KFT. | TOMMY VÍG ÚJ MAGYAR ZENEI MŰVEINEK FELVÉTELÉRE ÉS TERJESZTÉSÉRE | 600.000 Ft | ||
KÖRMÖCZI PÉTER BALÁZS | A CADAVERES ZENEKAR ÚJ LEMEZÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE ÉS KONCERTJÉNEK MEGRENDEZÉSÉRE | 300.000 Ft | ||
KULTÚRHANGÁR MŰVÉSZETI KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | A TRIAD EGYÜTTES ALBUMÁNAK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 400.000 Ft | ||
KULTÚRHANGÁR MŰVÉSZETI KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | A TRIAD EGYÜTTES ERDÉLYI TURNÉJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 300.000 Ft | ||
KUN LÁSZLÓ | A ROCKSYSTEM ZENEKAR ÚJ LEMEZÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 400.000 Ft | ||
KUNSZENTMÁRTONI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT | KÖNNYŰZENE KOMOLYAN – KONCERTEK MEGRENDEZÉSÉRE A KUNSZENTMÁRTONI BARTÓK-TEREMBEN | 400.000 Ft | ||
LAMM DÁVID | A DELALAMM ZENEKAR ÚJ LEMEZÉNEK ÉS VIDEOKLIPJÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 300.000 Ft | ||
LEPOSA BALÁZS | A ROUND NINE ZENEKAR ELSŐ ÖNÁLLÓ CD-JÉNEK ÉS VIDEOKLIPJÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 300.000 Ft | ||
LERCH ISTVÁN | A MŰVÉSZETEK PALOTÁJÁBAN MEGRENDEZETT 60. SZÜLETÉSNAPI KONCERT DVD-N VALÓ MEGJELENTETÉSÉRE | 600.000 Ft | ||
LISZT FERENC ZENEMŰVÉSZETI EGYETEM | 50 ÉVES A MAGYAR JAZZOKTATÁS CÍMMEL ÜNNEPI KONCERTSOROZAT MEGRENDEZÉSÉRE | 1.000.000 Ft | ||
LOGOS KIADÓ BETÉTI TÁRSASÁG | ROMA – ZSIDÓ – MAGYAR HOLOKAUSZT EMLÉKKONCERTEK MEGRENDEZÉSÉRE | 800.000 Ft | ||
LOVREK KRISZTIÁN | A LOVRECK ZENEKAR MÁSODIK NAGYLEMEZÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 300.000 Ft | ||
LŐRINCZ ZOLTÁN ISTVÁN | A FLÚG ZENEKAR ÚJ LEMEZÉNEK KIADÁSÁRA | 400.000 Ft | ||
LUDESCHER NIMRÓD | A FEELTER ZENEKAR HÁROM SAJÁT SZERZEMÉNYÉNEK RÖGZÍTÉSÉRE ÉS CD-K SOKSZOROSÍTÁSÁRA | 300.000 Ft | ||
MAGYAR JAZZ SZÖVETSÉG | A JAZZ LASSZÓ II. HATÁROK NÉLKÜL CÍMŰ RENDEZVÉNYSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 800.000 Ft | ||
MAGYAR ZENEMŰKIADÓ KFT. | A CIRKUSZ-KA ZENEKAR 60 PERCES KONCERTJÉNEK VIDEÓ ÉS HANG RÖGZÍTÉSÉRE | 200.000 Ft | ||
MÁNFAI TAMÁS PÉTER | A HAMMOND TRIBUTE EGYÜTTES DRUMSTEP JAZZ CÍMŰ LEMEZÉNEK FELVÉTELÉRE | 400.000 Ft | ||
MÁNFAI TAMÁS PÉTER | A TEST JAZZ GROUP BACK TO STANDARDS CÍMŰ LEMEZÉNEK FELVÉTELÉRE | 500.000 Ft | ||
MÁRKUS TIBOR IMRE | A MYSTERIOUS TALES CÍMŰ CD ELKÉSZÍTÉSÉRE | 400.000 Ft | ||
MEGYESI BALÁZS | AZ ASPHALT HORSEMEN ZENEKAR ELSŐ VIDEOKLIPJÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 300.000 Ft | ||
MÉDIA ART 92 KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | RADICS GIGI MÁSODIK ALBUMÁNAK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 500.000 Ft | ||
MÉHES ADRIÁN | A MURIEL ZENEKAR NAGYLEMEZÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 400.000 Ft | ||
MISS BÍRÓ MŰVÉSZETI BT. | BÍRÓ ESZTER ÁLLATI ZENÉS ABC II. MUNKACÍMŰ ZENÉS KÖNYVÉNEK (KÖNYV ÉS LEMEZ) ELKÉSZÍTÉSÉRE ÉS MEGJELENTETÉSÉRE | 400.000 Ft | ||
MODEM MODERN DEBRECENI MŰVÉSZETI KIEMELKEDŐEN KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT. | KORTÁRS KÖNNYŰZENEI SOROZAT MEGRENDEZÉSÉRE A DEBRECENI MODEM MODERN ÉS KORTÁRS MŰVÉSZETI KÖZPONTBAN | 500.000 Ft | ||
MODERN ART ORCHESTRA MŰVÉSZETI SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KÖZHASZNÚ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | KORTÁRSZENEI, FIATAL ALKOTÓ- ÉS ELŐADÓMŰVÉSZEK MEGISMERÉSÉT ELŐSEGÍTŐ SZERZŐI ESTEK ÉS FIATALOKAT MEGSZÓLÍTÓ ZENEHAJÓ KONCERTSOROZAT MEGRENDEZÉSÉRE | 1.000.000 Ft | ||
MOLNÁR EMESE | A JAMESE ZENEKAR ELSŐ HANGANYAGÁNAK CD FORMÁTUMBAN VALÓ ELKÉSZÍTÉSÉRE | 200.000 Ft | ||
MTON HANGLEMEZKIADÓ ÉS MANAGEMENT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | THE ACOUSTIC LOOPS ZENEKAR ÚJ HANGFELVÉTELÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE ÉS KIADÁSÁRA, VALAMINT VIDEOKLIP RÖGZÍTÉSÉRE | 300.000 Ft | ||
MTON HANGLEMEZKIADÓ ÉS MANAGEMENT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | A MRS. COLUMBO MÁSODIK STÚDIÓALBUMÁNAK MEGJELENTETÉSÉRE, TERJESZTÉSÉRE ÉS VIDEOKLIP KÉSZÍTÉSÉRE | 400.000 Ft | ||
MTON HANGLEMEZKIADÓ ÉS MANAGEMENT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | RÚZSA MAGDI ÚJ HANGFELVÉTELÉNEK ÉS VIDEOKLIPJÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 300.000 Ft | ||
MUSIC FASHION KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | A B THE FIRST EGYÜTTES MÁSODIK MI EZ A KUPLERÁJ? CÍMŰ NAGYLEMEZÉNEK MEGJELENTETÉSÉRE | 300.000 Ft | ||
MUSIC FASHION KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | CZUTOR ZOLTÁN ÖNÁLLÓ ALBUMÁNAK MEGJELENTETÉSÉRE | 500.000 Ft | ||
MUSIC FASHION KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | UFF NAGYLEMEZ MEGJELENTETÉSÉRE | 300.000 Ft | ||
MUSIC FASHION KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | TEMESI BERCI ON TIME CÍMŰ ALBUMÁNAK MÁSODIK KIADÁSÁRA | 290.000 Ft | ||
MUSIC FASHION KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | A MÁKOSGUBÁS ÉS CZUTORBORSÓK GYEREKLEMEZ MÁSODIK KIADÁSÁNAK MEGJELENTETÉSÉRE | 400.000 Ft | ||
NAGY JÁNOS | AZ N.JAZZ KLUB MEGRENDEZÉSÉRE | 400.000 Ft | ||
NAGY JÁNOS | A JAZZ ZONGORA II. CÍMŰ TANKÖNYV MEGJELENTETÉSÉRE | 400.000 Ft | ||
NAPFÉNYMÉDIA ÉS MARKETING KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | A MESZECSINKA ZENEKAR ÚJ DALAINAK FELVÉTELÉRE | 300.000 Ft | ||
NÉMETH GÁBOR ALAJOS | A DINAMIT EGYÜTTES ÚJ NAGYLEMEZÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 500.000 Ft | ||
NÉMETH GÁBOR ALAJOS | A NÉMETH GÁBOR PROJEKT ÚJ CD-JÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 500.000 Ft | ||
OLÁH DEZSŐ | A TRIO KODÁLY METHOD KORTÁRS REFLEXIÓK KODÁLY SZELLEMÉBEN CÍMŰ ERDÉLYI KONCERTSOROZATÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 400.000 Ft | ||
OLÁH SZABOLCS | OLÁH SZABOLCS QUINTET GLEAM CÍMŰ LEMEZÉNEK MEGJELENTETÉSÉRE | 400.000 Ft | ||
ORBÁN TAMÁS | A FÖLD DALA CÍMŰ KÖRNYEZETVÉDELMI DAL KÉPANYAGÁNAK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 500.000 Ft | ||
P. MANAGEMENT IPARI, KERESKEDELMI, KULTURÁLIS ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | AZ EDDA MŰVEK 32. LEMEZÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE, FELVÉTELÉRE ÉS KIADÁSÁRA | 600.000 Ft | ||
PAJOR TAMÁS | AZ ÖSSZKÖZMŰ CÍMŰ HANGLEMEZ ELKÉSZÍTÉSÉRE | 300.000 Ft | ||
PÁL ZSOMBOR | A KOZMOSZ ZENEKAR ELSŐ NAGYLEMEZÉNEK ÉS VIDEOKLIPJÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 300.000 Ft | ||
PÁTKAI ESZTER ROZINA | PÁTKAI ROZINA SAMBA CHUVA CÍMŰ LEMEZÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE ÉS MEGJELENTETÉSÉRE | 300.000 Ft | ||
PETRUSKA ANDRÁS | A SZENT GELLÉRT TÉR CÍMŰ VIDEOKLIP ELKÉSZÍTÉSÉRE | 400.000 Ft | ||
POGÁNY JÁNOS | A NILS ZENEKAR ÚJ NAGYLEMEZÉNEK ÉS EGY HOZZÁ TARTOZÓ DAL KÉPANYAGÁNAK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 300.000 Ft | ||
POLYÁK ESZTER | A NAKED WOODS EGYÜTTES ÚJ ALBUMÁNAK FELVÉTELÉRE | 240.000 Ft | ||
PONIKLÓ IMRE | HÁMORI GABRIELLA ELSŐ LEMEZÉNEK MEGJELENTETÉSÉRE | 300.000 Ft | ||
POZSÁR ESZTER | A TRANS-FORMATION ZENEKAR ÁRAMLÁS CÍMŰ LEMEZÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 300.000 Ft | ||
PR GARDEN SZOLGÁLTATÓ ÉS KEREDKEDELMI BETÉTI TÁRSASÁG | A BUDAPEST VOICES EGYÜTTES LEMEZÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 500.000 Ft | ||
PRIVATE MOON STUDIOS KULTURÁLIS ÉS SZOLGÁLTATÓ BETÉTI TÁRSASÁG | PIERROT 25. JUBILEUMI ALBUM MUNKACÍMŰ LEMEZÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 500.000 Ft | ||
PUSKÁS RICHÁRD GÁBOR | A RIDDIM COLONY ZENEKAR NEGYEDIK NAGYLEMEZÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 300.000 Ft | ||
PUSZTAI JULIANNA | AZ ELSŐ NAGYLEMEZ MEGJELENTETÉSÉRE | 300.000 Ft | ||
RADVÁNYI BALÁZS GERGELY | A HÁRMASHANGZAT CÍMŰ ELŐADÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 300.000 Ft | ||
RATKOCZI HUBA | A NAPOKON ZENEKAR ORIGO CÍMŰ HANGLEMEZÉNEK RÖGZÍTÉSÉRE, ILLETVE AZ ORIGO VIDEOKLIP ELKÉSZÍTÉSÉRE | 400.000 Ft | ||
RETRÓ MÉDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | HAJDU KLÁRA ÚJ HANGLEMEZÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 400.000 Ft | ||
RETRÓ MÉDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | HAJDU KLÁRA ÚJ VIDEOKLIPJÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 300.000 Ft | ||
RETRÓ MÉDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | HARMATH-HODÁSZI KLÁRA ÚJ LEMEZÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 300.000 Ft | ||
RETRÓ MÉDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | ÚJ HANGLEMEZ ELKÉSZÍTÉSÉRE HOBO 70. SZÜLETÉSNAPJA ALKALMÁBÓL | 700.000 Ft | ||
RETRÓ MÉDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | ÚJ HANGLEMEZ ELKÉSZÍTÉSÉRE AZ ISMERŐS ARCOK FENNÁLLÁSÁNAK 15. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL | 400.000 Ft | ||
RETRÓ MÉDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | ÚJ VIDEOKLIP ELKÉSZÍTÉSÉRE AZ ISMERŐS ARCOK 15. ÉVFORDULÓJÁNAK ALKALMÁBÓL | 300.000 Ft | ||
RETRÓ MÉDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | A SEX ACTION ZENEKAR FENNÁLLÁSÁNAK 25. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL MEGRENDEZETT KONCERT CD ÉS DVD KIADVÁNYAINAK MEGJELENTETÉSÉRE | 400.000 Ft | ||
RETRÓ MÉDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | SZOLNOKI PÉTER ÚJ VIDEOKLIPJÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 300.000 Ft | ||
RETRÓ MÉDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | A SILVER SHINE ZENEKAR ÚJ LEMEZÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 300.000 Ft | ||
ROMHÁNYI ÁRON | MIHÁLYI RÉKA MASNI ÉS POCÓ CÍMŰ GYERMEKLEMEZÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 400.000 Ft | ||
RUPASZOV TAMÁS FERENC | A TROTTEL STEREODREAM EXPERIENCE ÉS A PAPRIKAPAPRIKA ZENEKAROK LEMEZBEMUTATÓ TURNÉJÁNAK LEBONYOLÍTÁSÁRA LENGYELORSZÁGBAN, SZLOVÉNIÁBAN ÉS HORVÁTORSZÁGBAN | 200.000 Ft | ||
SAPSZON ORSOLYA | ÚJ LEMEZ ELKÉSZÍTÉSÉRE | 400.000 Ft | ||
SAVARIA UNIVERSITY PRESS ALAPÍTVÁNY | A JAZZ ELMÉLETE III. CÍMŰ CD MELLÉKLETES SZAKKÖNYV ELKÉSZÍTÉSÉRE | 400.000 Ft | ||
SÁNDOR DÁNIEL TAMÁS | A JURIJ, A STUKKER ÉS A DOPE CALYPSO ZENEKAROK ÚJ LEMEZEINEK KIADÁSÁRA | 400.000 Ft | ||
SÁRDY BARBARA | A PAPP-SÁRDY ZENEKAR ÚJ NAGYLEMEZÉNEK STÚDIÓFELVÉTELEIRE ÉS KIADÁSÁRA | 400.000 Ft | ||
SHOWTIME BUDAPEST PRODUKCIÓS ÉS RENDEZVÉNY SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | A BRANDON ZENEKAR ÚJ VIDEOKLIPJÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 300.000 Ft | ||
STUDIOART EGYESÜLET | STUDIO11 ENSEMBLE – JAZZ DAL FESZTIVÁL 2014 KONCERT MEGVALÓSÍTÁSÁRA * | 600.000 Ft | ||
SZABÓ ANDRÁS BÁLINT | A MAXISUN ZENEKAR BÁTOR CÍMŰ LEMEZÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 300.000 Ft | ||
SZABÓ ÁRON | A RÉMEMBER ZENEKAR HIT CÍMŰ LEMEZÉNEK STÚDIÓFELVÉTELÉRE ÉS KIADÁSÁRA | 350.000 Ft | ||
SZABÓ KRISZTINA | A SZEDER ZENEKAR REGGELI DAL CÍMŰ SZERZEMÉNYÉHEZ VIDEOKLIP ELKÉSZÍTÉSÉRE | 400.000 Ft | ||
SZIRTES LÁSZLÓ | A GOLGOTA SZVIT 1-2 CÍMŰ CD KIADÁSÁRA | 300.000 Ft | ||
SZŰCS ANTAL GÁBOR | A LATIN VARÁZS FORMÁCIÓ SZERZŐI KIADVÁNYÁNAK MEGJELENTETÉSÉRE | 300.000 Ft | ||
T. BÁLINT LOGISZTIKAI, NYOMDAIPARI ÉS SZOLGÁLTATÓ BETÉTI TÁRSASÁG | A JAZZPORTRÉK 2. CÍMŰ KÖTET MEGJELENTETÉSÉRE | 300.000 Ft | ||
TAKÁCSOVA NOÉMI | A BÜLBÜLS ZENEKAR ELSŐ VIDEOKLIPJÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 400.000 Ft | ||
THX KIADÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | A GANXSTA ZOLEE ÉS A KARTEL ZENEKAR LEMEZBEMUTATÓ KONCERTSOROZATÁNAK MEGRENDEZÉSÉRE ÉS ÚJ NAGYLEMEZÉNEK KIADÁSÁRA | 400.000 Ft | ||
THX KIADÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | A GYPO CIRCUS ZENEKAR LEMEZBEMUTATÓ KONCERTSOROZATÁNAK MEGRENDEZÉSÉRE ÉS ÚJ NAGYLEMEZÉNEK KIADÁSÁRA | 400.000 Ft | ||
TOM-TOM HANGSTÚDIÓ KFT. | AZ EAST EGYÜTTES 2012. ÉVI PÉCSI KODÁLY KÖZPONTBAN MEGRENDEZETT ÉLETMŰKONCERTJÉNEK MEGJELENTETÉSÉRE | 400.000 Ft | ||
TOM-TOM HANGSTÚDIÓ KFT. | DÉS LÁSZLÓ NAGY UTAZÁS SZÜLETÉSNAPI ÉLETMŰ KONCERTJÉNEK DVD KIADÁSÁRA | 900.000 Ft | ||
TOM-TOM HANGSTÚDIÓ KFT. | A KAUKÁZUS EGYÜTTES HANG- ÉS KÉPANYAGÁNAK ELKÉSZÍTÉSÉRE ÉS MEGJELENTETÉSÉRE | 300.000 Ft | ||
TOM-TOM HANGSTÚDIÓ KFT. | CSEMER BOGLÁRKA MÁSODIK SZÓLÓLEMEZÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 500.000 Ft | ||
TÓTH GERGELY DOMONKOS | A BLIND MYSELF ZENEKAR NÉGY DALÁNAK STÚDIÓFELVÉTELEIRE ÉS KÉT VIDEOKLIPJÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 400.000 Ft | ||
TÓTH ISTVÁN | A LIBÁS MATYI CÍMŰ HANGFELVÉTEL ELKÉSZÍTÉSÉRE | 400.000 Ft | ||
TÓTH-ILKÓ ZSUZSANNA | CSODALIGET PRODUKCIÓ: GYERMEKEKNEK SZÓLÓ ZENEI HANGHORDOZÓ LÉTREHOZÁSÁRA ÉS LEMEZBEMUTATÓ KONCERT MEGRENDEZÉSÉRE | 300.000 Ft | ||
TROTTEL KIADÓI ÉS SZOLGÁLTATÓ BT. | A PAPRIKA PAPRIKA, A TROTTEL STEREODREAM EXPERIENCE ÉS A MESHINDA ZENEKAROK ÚJ LEMEZEINEK KIADÁSÁRA | 300.000 Ft | ||
TUNYOGI BERNADETT ENIKŐ | ÚJ SZÓLÓALBUM ELKÉSZÍTÉSÉRE | 400.000 Ft | ||
VÁLIK LÁSZLÓ | A KADA AD LIBITUM FORMÁCIÓ NEGYEDIK CD-JÉNEK FELVÉTELÉRE ÉS KIADÁSÁRA | 300.000 Ft | ||
VÁRKONYI MÁTYÁS | A MATA HARI KÉMOPERA (MUSICAL) CD-N TÖRTÉNŐ MEGJELENTETÉSÉRE SZERZŐI KIADÁSBAN | 800.000 Ft | ||
VICTOR MANAGEMENT SZOLGÁLTATÓ BETÉTI TÁRSASÁG | KOVÁCS NÓRI ÉS ZENEKARA HAT KONCERTBŐL ÁLLÓ ADVENTI KONCERTSOROZATÁNAK MEGRENDEZÉSÉRE ERDÉLYBEN | 500.000 Ft | ||
VITÁRIS IVÁN | AZ IVAN & THE PARAZOL ZENEKAR MÁSODIK NAGYLEMEZÉNEK MEGJELENTETÉSÉRE BAKELIT LEMEZEN | 400.000 Ft | ||
VIZELI MÁTÉ | A GÓBÉ ZENEKAR MÁSODIK LEMEZÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 400.000 Ft | ||
ZANZIBAR 2000 ZENEI, KULTURÁLIS KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ BETÉTI TÁRSASÁG | A ZANZIBÁR ZENEKAR JUBILEUMI CD-JÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 400.000 Ft | ||
ZANZIBAR 2000 ZENEI, KULTURÁLIS KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ BETÉTI TÁRSASÁG | A ZANZIBÁR ZENEKAR JUBILEUMI VIDEOKLIPJÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉRE | 300.000 Ft | ||
ZENESZÖVEG.HU INFORMÁCIÓSZOLGÁLTATÓ ÉS KIADÓ INFORMATIKAI KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELE | KORTÁRS KÖNNYŰZENEI ELŐADÓK KOTTÁINAK GYÁRTÁSÁRA, PRINT ÉS ONLINE MEGJELENÍTÉSÉRE ÉS TERJESZTÉSÉRE | 500.000 Ft | ||
5) PÁLYAKEZDŐ MŰVÉSZEK TÁMOGATÁSÁRA |
||||
BANAI SÁRA | A WILHELM STENHAMMAR NEMZETKÖZI ZENEI VERSENYEN VALÓ RÉSZVÉTELRE | 113.000 Ft | ||
BÖGÖS DÁNIEL | A 9. BALATONFÜREDI NEMZETKÖZI GITÁRFESZTIVÁLON VALÓ RÉSZVÉTELRE | 106.000 Ft | ||
KORMOS BALÁZS | A 9. NEMZETKÖZI BALATONFÜREDI GITÁRFESZTIVÁLON VALÓ RÉSZVÉTELRE | 12.000 Ft | ||
NAGYOVÁ ANITA | SZAKKÉPZETT FIATAL MAGÁNÉNEKES KÜLFÖLDI MESTERKURZUSON VALÓ RÉSZVÉTELÉRE | 180.000 Ft | ||
TÓTH DONÁT | A XI. NEMZETKÖZI NYÁRI KÓRUSAKADÉMIÁN VALÓ RÉSZVÉTELRE | 200.000 Ft | ||
TÖMÖSKÖZI LÁSZLÓ KÁROLY | A 47. DARMSTADTI NYÁRI ÚJ ZENEI KURZUSOKON VALÓ RÉSZVÉTELRE | 155.000 Ft | ||
VARGA ZOLTÁN ISTVÁN | A LONDONI IMPROVIZÁCIÓS KURZUSON (LOIC) VALÓ RÉSZVÉTELRE | 200.000 Ft | ||
VÖLGYESI BARNABÁS | KÜLFÖLDI KLARINÉT MESTERKURZUSON VALÓ RÉSZVÉTELRE | 130.000 Ft | ||
6) KORTÁRS ZENEI ÉRTÉKEK BEMUTATÁSÁRA |
||||
A38 KULTURÁLIS KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT. | 50 KORTÁRS KÖNNYŰZENEI ELŐADÁS MEGRENDEZÉSÉRE AZ A38 HAJÓN | 1.650.000 Ft | ||
ANDREA KERESKEDELMI, FEJLESZTŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | GYERE HANGOLJ RÁM CÍMMEL, MALEK ANDREA ÉS LERCH ISTVÁN DALAIBÓL ÖSSZEÁLLÍTOTT KONCERT KÖRÚT MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 800.000 Ft | ||
BJO MŰVÉSZETI SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | KORTÁRS JAZZ ZENEI KONCERTSOROZAT MEGRENDEZÉSÉRE A BUDAPEST JAZZ CLUBBAN | 1.000.000 Ft | ||
BMC BUDAPEST MUSIC CENTER KULTURÁLIS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | JAZZ KONCERTEK MEGRENDEZÉSÉRE | 6.000.000 Ft | ||
EGÉSZSÉG ÉS KULTÚRA EGYESÜLET | HAZAI ÉS KÜLFÖLDI ZENEKAROK FELLÉPÉSEINEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA SZÉKESFEHÉRVÁRON | 1.000.000 Ft | ||
FONÓ BUDAI ZENEHÁZ KULTURÁLIS ÉS SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KFT. | A FONÓ SZALON MEGRENDEZÉSÉRE | 1.200.000 Ft | ||
JAZZART KÖZCÉLÚ ALAPÍTVÁNY | A BUDAPEST JAZZ CLUB TÖBB, MINT 200 PROGRAMJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 6.000.000 Ft | ||
REPROMITTO KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | A KORTÁRS KÖNNYŰZENE (ROCK- ÉS POPZENE) ÉS A KORTÁRS IMPROVIZATÍV ZENE (JAZZ) MŰVÉSZILEG ÉS SZAKMAILAG SZÍNVONALAS HAZAI ÉRTÉKEINEK RENDSZERES BEMUTATÁSÁRA | 1.550.000 Ft | ||
ROMKOCSMA VENDÉGLÁTÓ, RENDEZVÉNYSZERVEZŐ ÉS KERESKEDELMI KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | ÉLŐ KÖNNYŰZENEI KONCERTSOROZAT MEGRENDEZÉSÉRE A DEBRECENI RONCSBÁRBAN | 2.500.000 Ft | ||
SZALAIUSZ CONSULTING TANÁCSADÓ BETÉTI TÁRSASÁG | KORTÁRS ROCK, POP ÉS JAZZ ZENEKAROK ÉLŐ ELŐADÁSAIT BEMUTATÓ KONCERTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA A PÉCSI SZALAIUSZ BLUES AND JAZZ MUSIC CLUBBAN | 1.200.000 Ft | ||
TARJÁNI MŰVÉSZETPÁRTOLÓ KÖR | TALENT LIVE CÍMMEL KONCERTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 1.500.000 Ft | ||
7) ROCKZENEI MŰVÉSZEK BEMUTATKOZÁSÁRA |
||||
BALÁZS NÓRA | A BEARFOOD ZENEKAR KONCERTJEINEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 200.000 Ft | ||
BIRÓ ISTVÁN | A SORRONIA SZIMFONIKUS ROCK ZENEKAR FELLÉPÉSÉNEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA A VALKYRIAN FESZTIVÁLON | 250.000 Ft | ||
HARSÁNYI GÁBOR | A MEAL, A DECADENCE ÉS A FACE NO MORE ZENEKAROK RÉSZVÉTELÉRE A KARCAGI UNDERGROUND ON THE ROAD ELNEVEZÉSŰ TURNÉN | 290.000 Ft | ||
HOLDAMPF GÁBOR | A MAGMA RISE ZENEKAR TURNÉJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 200.000 Ft | ||
KARACS MIKLÓS | A STEEL ORANGE ZENEKAR FELLÉPÉSÉNEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA A VÁROS NAPJA MATYÓ FESZTIVÁLON | 240.000 Ft | ||
KORMOS BÁLINT | A KISHERCEG ZENEKAR KONCERTTURNÉJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 300.000 Ft | ||
MEGYESI BALÁZS | AZ ASPHALT HORSEMEN ZENEKAR OLASZORSZÁGI KONCERTSOROZATÁNAK MEGRENDEZÉSÉRE | 200.000 Ft | ||
PETRUSKA ANDRÁS | PETRUSKA ANDRÁS METROPOLITA CÍMŰ LEMEZE BEMUTATÓ TURNÉJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 140.000 Ft | ||
REMETEI-FILEP ÁKOS LÓRÁNT | AZ AUDIO LOVE NATION ZENEKAR NÉMETORSZÁGI FELLÉPÉSEINEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 100.000 Ft | ||
RIVASZ-TÓTH ZOLTÁN | A CLAPS FOR CAROLINE ZENEKAR THE SIX SEAS TOUR ELNEVEZÉSŰ TURNÉJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 300.000 Ft | ||
SZABÓ ATTILA | A REAL LIES ZENEKAR LEMEZBEMUTATÓ TURNÉJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 150.000 Ft | ||
SZENDREY ZSOLT KÁROLY | AZ ACTION ZENEKAR HÁROM IKON ELNEVEZÉSŰ TURNÉJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 290.000 Ft | ||
SZOMBATHELYI SEBESTYÉN | A POZVAKOWSKI ZENEKAR TURNÉJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 300.000 Ft | ||
TAKÁCS ISTVÁN | A HAVE NO CLUE ZENEKAR TURNÉJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 300.000 Ft | ||
TERÉNYI RÓBERT | AZ ÉS ÉN MIT SZÓLJAK?! ZENEKAR KONCERTJEINEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 300.000 Ft | ||
TÓTH ATTILA | A MEZTELEN DIPLOMATÁK ZENEKAR TURNÉJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 300.000 Ft | ||
8) KÜLFÖLDI VENDÉGSZEREPLÉSRE JAZZ ELŐADÓMŰVÉSZEK RÉSZÉRE |
||||
BÁGYI BALÁZS | AZ EASTERN BOUNDARY QUARTET EGYÜTTES KONCERTTURNÉJÁN VALÓ RÉSZVÉTELRE AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN | 300.000 Ft | ||
BORBÉLY MIHÁLY | AZ EASTERN BOUNDARY QUARTET EGYÜTTES KONCERTTURNÉJÁN VALÓ RÉSZVÉTELRE AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN | 300.000 Ft | ||
ÉGERHÁZI ATTILA | A DJABE ZENEKAR RÉSZVÉTELÉRE A NEMZETKÖZI KASLO JAZZFESZTIVÁLON | 300.000 Ft | ||
ITTZÉS TAMÁS | A BOHÉM RAGTIME JAZZ BAND RÉSZVÉTELÉRE A RIVERBOAT JAZZ FESZTIVÁLON | 300.000 Ft | ||
JUHÁSZ GÁBOR TAMÁS | A JUHÁSZ GÁBOR TRIÓ ERDÉLYI TURNÉJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 240.000 Ft | ||
KAROSI JÚLIA | A KAROSI JÚLIA QUARTET ERDÉLYI TURNÉJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 250.000 Ft | ||
KOVÁCS LINDA | A KOVÁCS LINDA – FENYVESI MÁRTON – DÉS ANDRÁS EXPERIMENTAL TRIO ZENEKAR ERDÉLYI TURNÉJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 260.000 Ft | ||
OLÁH KÁLMÁN | KONCERTTURNÉ MEGVALÓSÍTÁSÁRA AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN | 300.000 Ft | ||
PÁRNICZKY ANDRÁS GÁBOR | A NIGUN ZENEKAR KONCERTJÉNEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA A RÓMAI MAGYAR AKADÉMIÁN | 300.000 Ft | ||
PÁRNICZKY ANDRÁS GÁBOR | A NIGUN ZENEKAR SZEGEDI, VAJDASÁGI ÉS BULGÁRIAI KONCERTTURNÉJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 200.000 Ft | ||
SZESZTAYNÉ KÉZDY LUCA SÁRA | A SANTA DIVER ZENEKAR RÉSZVÉTELÉRE A 2015 JAZZ IN MAY ELNEVEZÉSŰ RENDEZVÉNYEN | 300.000 Ft | ||
9) BEL- ÉS KÜLFÖLDI VENDÉGSZEREPLÉSRE NÉPI KONCERTZENEKAROK BEMUTATKOZÁSÁRA |
||||
FIGUR POLGÁRI TÁRSULÁS | A RITKA MAGYAR FOLKBAND TURNÉJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA A FELVIDÉKEN | 800.000 Ft | ||
MEGSZÓLALÓ KEZEK ALAPÍTVÁNY | A MISKOLC KLEZMER BAND MAGYARORSZÁGI BEMUTATKOZÓ KONCERTJEINEK MEGRENDEZÉSÉRE | 800.000 Ft | ||
MISINA KULTURÁLIS- ÉS TÁNCEGYESÜLET | A CSURGÓ ZENEKAR RITMUS-REND-ZENE CÍMŰ NÉPI KONCERTSOROZATÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 1.000.000 Ft | ||
PITYPANG NOSZVAJI HAGYOMÁNYÁPOLÓ EGYESÜLET | AZ ARANY JÁNOS DALOSKÖNYVE CÍMŰ ELŐADÁS ERDÉLYI KÖRÚTJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 840.000 Ft | ||
RAJKÓ MŰVÉSZEGYÜTTES SZOLGÁLTATÓ KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT. | A RAJKÓ ZENEKAR KONCERTJEINEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA RÁCKEVÉN ÉS KABÁN | 1.000.000 Ft | ||
VERBUNK VESZPRÉM ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚ SZERVEZET | REFORMKORI KONCERT VESZPRÉM VÁRMEGYÉBŐL CÍMMEL HÁROM ISMERETTERJESZTŐ ZENEI ELŐADÁS MEGRENDEZÉSÉRE | 1.000.000 Ft | ||
10) POPULÁRIS, ROCK, JAZZ ZENEISMERTETÉSRE OKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN |
||||
BAKSA PÉTER | PÉCSI JAZZ A PÉCSI DIÁKOKNAK CÍMŰ ISMERETTERJESZTŐ KONCERTSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 400.000 Ft | ||
BORDÁS JÓZSEF SÁNDOR | HÁZHOZ MEGY A ZENEDE II. CÍMMEL TEMATIKUS ISMERETTERJESZTŐ ELŐADÁSSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 500.000 Ft | ||
COLLECTIVE PRODUKCIÓ PRODUKCIÓS IRODA, MŰVÉSZETI ÉS KULTURÁLIS BETÉTI TÁRSASÁG | DALSZÖVEGÍRÁS A KÖNNYŰZENÉBEN AZ IDŐMÉRTÉKES VERSELÉS ESZKÖZEIVEL CÍMŰ ELŐADÁSSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA KÖZÉPFOKÚ TANINTÉZMÉNYEKBEN | 480.000 Ft | ||
KECSKEMÉTI JAZZ ALAPÍTVÁNY | BOHÉM JAZZISKOLA A BOHÉM RAGTIME JAZZ BAND ÉS DÖME: A RÉGI JAZZTŐL A MAI BEATBOXIG CÍMŰ KÖZÖS ISMERETTERJESZTŐ KONCERTSOROZATA MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 500.000 Ft | ||
MAGYAR ÉLŐZENE MŰVÉSZETI NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | RENDHAGYÓ ÉNEKÓRA CÍMMEL PROGRAMSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA KÖZÉPISKOLÁSOKNAK * | 500.000 Ft | ||
MUSIC FASHION KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | ÉNEKÓRÁK MEGVALÓSÍTÁSÁRA GARAMI GÁBOR VEZETÉSÉVEL | 500.000 Ft | ||
MUSIC FASHION KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | TEMESI BERCI MUSIC AND EDUCATION ELNEVEZÉSŰ ÉNEKÓRÁI MEGVALÓSÍTÁSÁRA | 500.000 Ft | ||
PAP GÁBOR | KONCERT-RIKUS KÖRÖK CÍMMEL PROGRAMSOROZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA A KÖNNYŰ MŰFAJ NÉPSZERŰSÍTÉSE ÉRDEKÉBEN | 500.000 Ft | ||
RENDES EMBEREK MŰVÉSZETI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG | RENDHAGYÓ ÉNEKÓRÁK MEGVALÓSÍTÁSÁRA A BELMONDO ZENEKARRAL | 500.000 Ft | ||
SZABÓ BALÁZS | RENDHAGYÓ ÉNEKÓRÁK MEGVALÓSÍTÁSÁRA KÖZÉPISKOLÁSOKNAK | 500.000 Ft | ||
11) MŰVÉSZETI ELISMERÉSEKRE |
||||
MAGYAR JAZZ SZÖVETSÉG | A MAGYAR JAZZ SZÖVETSÉG ÁLTAL ÉVENTE ADOMÁNYOZOTT ÉLETMŰDÍJAKHOZ VALÓ HOZZÁJÁRULÁSRA * | 600.000 Ft | ||
MAGYAR ZENEMŰVÉSZEK ÉS TÁNCMŰVÉSZEK SZAKSZERVEZETE | A MAGYAR ZENE- ÉS TÁNCMŰVÉSZET KIEMELKEDŐ ELŐADÓMŰVÉSZE ELISMERÉSHEZ VALÓ HOZZÁJÁRULÁSRA | 3.000.000 Ft | ||
12) SZAKMAI JELENLÉTRE NEMZETKÖZI SZERVEZETEKBEN |
||||
MAGYAR KÓRUSOK ÉS ZENEKAROK SZÖVETSÉGE – KÓTA | A EUROPEAN CHORAL ASSOCIATION – EUROPA CANTAT (ECA-EC) NEMZETKÖZI SZERVEZET TAGDÍJÁHOZ VALÓ HOZZÁJÁRULÁSRA | 250.000 Ft | ||
MAGYAR SZIMFONIKUS ZENEKAROK SZÖVETSÉGE | A PERFORMING ARTS EMPLOYERS ASSOCIATIONS LEAGUE EUROPE (PEARLE) NEMZETKÖZI SZERVEZET TAGDÍJÁHOZ VALÓ HOZZÁJÁRULÁSRA * | 250.000 Ft | ||
MAGYAR ZENEI TANÁCS | AZ INTERNATIONAL MUSIC COUNCIL ÉS AZ INTERNATIONAL SOCIETY FOR MUSIC EDUCATION NEMZETKÖZI SZERVEZETEK TAGDÍJAIHOZ VALÓ HOZZÁJÁRULÁSRA * | 300.000 Ft | ||
MAGYAR ZENEISKOLÁK ÉS MŰVÉSZETI ISKOLÁK SZÖVETSÉGE | A EUROPEAN MUSIC SCHOOL UNION NEMZETKÖZI SZERVEZET TAGDÍJÁHOZ VALÓ HOZZÁJÁRULÁSRA | 570.000 Ft | ||
MAGYAR ZENEMŰVÉSZEK ÉS TÁNCMŰVÉSZEK SZAKSZERVEZETE | AZ INTERNATIONAL FEDERATION OF MUSICIANS (FIM) NEMZETKÖZI SZERVEZET TAGDÍJÁHOZ VALÓ HOZZÁJÁRULÁSRA * | 4.000.000 Ft |
forrás: nka.hu