Felröppentek az első nevek az augusztus 11-én megnyitó Sziget Fesztiválköztársaság fellépői közül. A „szabadság szigetén” ott lesz a Queens Of the Stone Age, a Placebo, az Imagine Dragons, a Bastille és Calvin Harris is. A most bejelentett nevek közt ott van továbbá a Klaxons, Stromae, a Starlight Girls és Laidback Luke is. És ez még csak a kezdet…
„Jó döntésnek tűnik, hogy egy héttel csúszattuk a Sziget dátumát, hisz már most jobb neveket tudunk bejelenteni, mint tavaly ilyenkor és a kilátások is biztatóbbak” – nyilatkozta Gerendai Károly Sziget főszervező a korábban bejelentett döntéssel kapcsolatban, hogy t.i. a Sziget idén az elmúlt években megszokottnál később, augusztus 11-én nyitja kapuit. Mint azt korábban a főszervező elmondta „ha a Sziget – mint korábban – egy időben zajlana az egyesült államokbeli és japán fesztiválokkal, a sztárokat továbbra is nagyon nehéz lenne Európába csalogatni. Most egyrészt könnyebb a dolgunk, hisz így jóval nagyobb az esélyünk, hogy a kontinensen legyenek az éppen koncertturnén levő nevek, másrészt, Európában ezen a héten sokkal több a konkurens fesztivál, így velük kell majd „megküzdenünk” a fellépőkért. Azonban azt reméljük, hogy a Sziget van már annyira rangos esemény, hogy a felkért művészek, hasonló ajánlatok esetén, inkább minket választanak.”
Nem csak időpontjában változik az idei buli, de újdonság lesz az is, hogy a 2014-es Fesztiválköztársaság „Nulladik” napján, azaz augusztus 10-én, eltérve a korábbi „bemelegítő” napoktól, nem csak egy koncert várja a nagyérdeműt, hanem teljes üzemben működve, egymás után sorjáznak majd a Nagyszínpadon a koncertek. A most napvilágra került hírek szerint ezen a napon lépnek fel például a stoner rock legnagyobb ikonjai, azaz a Queens of the Stone Age. Ez a nap teljes árú napijeggyel lesz látogatható, azonban az ottalvós bérleteseknek erre napra nem kell majd külön fizetniük.
Idén is fényáradat és tűzijáték, azaz a tavaly nagy sikert aratott „End Show” zárja a Szigetet. A látványos záróesemény sztárfellépőjének idén a szervezők a „mainstream elektronikus zenei univerzum” egyik legnagyobb nevét, Calvin Harrist szerződtették. Harmadik nagylemezének, az 18 Months-nak köszönhetően jelenleg sikeresebb és népszerűbb, mint valaha, kegyeiért a legnagyobb bulik szervezői versengenek, sőt a közelmúltban még egy Guinness rekordot is beállított: az 18 Months-ról kilenc száma vezette a brit slágerlistát, ezzel ő az az előadó, aki kizárólag egy lemez anyagával ilyen teljesítményre volt képes. És ha mindez még nem lenne elég, Mr. Harris bombaslágerekkel teli harmadik lemeze versenyben van a legjobb elektronikus zenei albumnak járó Grammy-ért is idén.
Nem túlzás állítani, hogy jelenleg minden koncertszervező rájuk vadászik, igazi prémium kategóriás fellépők, akikkel 2014-ben itthon csak a Szigeten létesíthetünk személyes kapcsolatot. Ők az Imagine Dragons, akiknek a napokban – micsoda véletlen – épp a Sziget programigazgatója adta át a nemzetközi szakzsűri által ítélt „Év Befutója” díjat az European Festival Awards gáláján. Az utóbbi időben milliók kattantak rá az általuk közvetített hangulatokra, munkáik nemcsak a közönséget, hanem a kritikusokat is meggyőzte, félelmetes eladásokat produkáltak és elérték, hogy a legjobb koncertzenekarok között jegyezzék őket. Felemelkedésük egyértelműen a tavalyi évhez köthető, friss és aktuális sztárok.
Friss és aktuális sztárok sorát szaporítja az idei Szigeten a Bastille is. Az alig négy éves zenekar első stúdióalbuma, a Bad Blood tavaly márciusban jelent meg s rögvest a brit lemezlista első helyére ugrott. A csapat pedig 2014-ben a Brit Awardson négy jelölést is kapott, köztük a legjobb brit zenekar, a „legnagyobb brit áttörés” és az „év albuma” kategóriában esélyes az elsőségre.
A Placebo az alternatív kultúra zenei szabásmintáit két évtizede meghatározó zenekar egyike azon kevés, hazánkba visszajáró külföldi előadóknak, akiket egységesen tisztel és imád mindenki, aki legalább egy tized másodpercet eltöltött már a Szigeten. A csapat 2014-ben sem hagyja ki kedvenc fesztiválját, hanem új lemezük, a Loud Like Love dalaival újra csavarhatnak még egyet szívünkön.
A Klaxons tagjai voltak a kétezres évek elején a csőnadrágos indie kultúra első számú divatdiktátorai, idén pedig amellett, hogy a 2010-es Surfing the Void után végre egy újabb és még őrültebb hangrobbanásra készülnek, fellépnek a Szigeten is.
Stromae, aki az idei Sziget A38 színpadának fellépője lesz, egy ruandai felmenőkkel rendelkező belga énekes és dalszerző, egy valódi csodabogár, karizmatikus egyéniség, aki az elektronika, a hip-hop, a eurodance és a hagyományos afrikai zenék sokszínű egyvelegéből keveri ki megnyerő slágereit. Munkái a frankofón világban rendkívül népszerűek, fontos zenei díjjakkal ismerték el tehetségét, valamint számos nemzetközi sztár is felfigyelt az utóbbi időben a Stromae-jelenségre. Eddig két nagylemeze jelent meg, Alors on danse és Papaoutai című számával pedig milliókat vitt táncba.
A Sziget közönségét is átmozgatja majd Lucas Cornelis van Scheppingen, ismertebb nevén Laidback Luke, napjaink egyik legpörgősebb holland lemezlovasa is.
A Starlight Girls akkor is hatalmas showt csap, ha a lemezfelvételt készít épp a stúdióban. Ez legutóbb tavaly évvégén történt, most pedig a Szigeten élőben is hallhatjuk őket.
És ezek még csak az első fecskék, a következő napokban, hetekben folyamatosan érkeznek, majd a fellépőkről a hírek.