Ilyet még nem láttunk: 1000 m2 színpad, 4 emeletes díszlet!

Minden idők legnagyobb színpadi szuperprodukcióját láthatjuk karácsony és újév között a volt SYMA csarnokban. A parádés szereposztást felvonultató, méreteiben, technikai hátterében és látványosságában is lenyűgöző, az Álomutazó című családi mesemusical kihagyhatatlan része lesz a karácsonyi élménycsomagnak.

Hazai színpadon még nem látott méretű, látványos előadással készül a TulipánTündér produkció újabb nagyszabású előadása, az Álomutazó. “A színpad paraméterei már eleve maghatározzák az előadás monumentalitását”– meséli Illés Gabriella a – korábban nagy sikerű A Játékkészítőt is jegyző – TulipánTündér producere, aki elmondta, hogy 40 m széles és 25 méter mély, tehát összesen 1000 m2-es színpadon egy 4 emeletes ház magasságú díszlet tölti be majd a teret, ahol 3 szinten mozognak majd a színészek, táncosok. “Az interaktív ledfal, ami a szereplők mozgására reagál, összesen 374 m2 felületű, ekkora ledfal még nem épült fel showműsorhoz vagy koncerthez Magyarországon” – teszi hozzá Rajcsányi Balázs, aki a legnagyobb hazai tv-show műsorok díszleteit tervezte. “Csak összehasonlításképpen: az Álomutazó ledfalainak mérete 4-szerese a X-Faktorban látott háttérnek”. A ledfalak közt – amiken Herendi Gábor által forgatott mozgóképek teszik teljessé a cselekményt – lesz 100 m2-nyi olyan minőségű, nagyfelbontású fal, ami hazai színpadon ebben a produkcióban fog debütálni, felbontása 16-szor nagyobb, mint a HD felbontás, amelyen az egész előadás alatt folyamatosan változó, mozgó, filmszerű hátterek teszik egyedülállóvá a látványvilágot.

Juronics Tamás, a darab rendezője szerint “ekkora produkció nincs Magyarországon. A színpadon 6 helyszín fog majd feltűnni és sok-sok álomkép” – meséli a rendező, aki a Szegedi Kortárs Balett 30 táncosával és a Rippel Brothers Akadémia artistáival is fog dolgozni. “A 30 táncos – a videofalakon megsokszorozva – több száz szereplővé válik, a színen összesen 250 formatervezett jelmez tűnik fel, de lesznek egykerekű e-rollokon száguldó robotok és reptetés a színpadon és a nézők felett” – avat be a darab részleteibe Juronics. És akkor a szereplőkről még nem is beszéltünk: Stohl András, Szabó Győző, Radics Gigi, Hajdu Steve, akik már A Játékkészítőt is sikerre vitték, hozzájuk csatlakozott idén Schell Judit, Keresztes Ildikó, Zsédenyi Adrienn, Falusi Mariann, Varga Viktor és Ábel Anita. A dalokat pedig ismét a Rakonczai Viktor-Orbán Tamás szerzőpáros jegyzi, akiknek A Játékkészítő platinalemezes dalait is köszönhetjük.

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.