Falusi Mariann az ország egyik legkarakteresebb előadója, aki az elmúlt 30 évben „Pa-dö-dö”-ként meghatározó jelensége a művészéletnek. A minap azonban – nagy megdöbbenésére – nem a duó tagjaként, hanem a tavaly bemutatott Álomutazó című mesemusical idilli álmok készítőjeként ismerték fel.
A Pa-Dö-Dö eddigi 30 éve igazi sikersorozat, nincs az országban, aki meglátva Lang Györgyit és Falusi Mariannt, annak ne az extrém hajviseletű és fülbemászó dallamokat sorjázó duó jusson eszébe. „Idén harminc éves a Pa-Dö-Dö és harminc éve dolgozunk, hogy ez a brand erősödjön és ne azt mondják, hogy „ott a Falusi Mariann”, hanem, hogy „ott a Pa-Dö-Dö” – meséli Mariann. „A tavaly bemutatott, és nagy örömünkre idén karácsonykor is színpadra kerülő Álomutazó óta azonban nagyon sokszor előfordult, hogy úgy jöttek felém, hogy „jé, nézd, ott az Idill,… nem csak szerte az országban, de még Erdélyben is” – teszi hozzá a népszerű énekesnő, aki már a mesemusical decemberi előadásaira is készül, de azért nyilván Pa-Dö-Dö marad mindörökre és ez így is van rendjén.