Egy falunyi zenekar

Egy ország szurkol a Szabolcs megyei, autentikus cigányzenét játszó Parno Graszt zenekarnak. A Dal verseny egyik nagy kedvencéről kevesen tudják azonban, hogy egy nagy fejezetet írtak már a world music nemzetközi nagykönyvébe, de akár a Guinness rekordok könyvében is kapnának helyet.

Egy alig több mint ezer főt számláló kis faluban él a nemzetközi world music szintér egyik legismertebb magyar reprezentánsa, a Parno Graszt zenekar. A banda itthon most A Dal című verseny kapcsán lopta be magát a közönség szívébe, de a világzene terén már a 2000-es évek elején a szcéna legjobbjai között tartották őket számon. A Rávágok az zongorára című lemezük 2002-ben a hetedik helyen végzett az Európai Világzenei Ranglistán, míg az elismert szaklap, a Vibrations 2005-ben a Parno Grasztot a tíz legjobb zenekar közé sorolta.

Az autentikus cigányzenét játszó bandának nem csupán a zenéje, de felállása is kitűnik a sorból. Nincs talán a Földön még egy olyan zenekar, melynek taglétszáma épp attól függ, hányan hallgatják a faluban. Az általában közel tíz tagot számláló Parno Graszt szülőfalujában akár egy falunyi zenekarrá is duzzadhat, mert ha otthon játszanak, a helyi lakosok is beszállnak a zenélésbe, ugyanis ebben a zenekarban – ahogy mondják – a falu minden lakosa énekes és táncos.

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.