2004-ben még egyszemélyes projektként tekinthettünk a Halott Pénzre, Marsalkó Dávid jóvoltából. 2012-ben jött az áttörés, 2013-ban már egy hét fős zenekar járta az országot, 2018 április 6-án pedig teltházas koncertet adott a banda a Budapest Arénában. De ne szaladjunk ennyire előre… Pécs. Innen indult minden. Nagyon rögös és hosszú út vezetett a sikerig. Mintha, csak a Punnany Massif zenekarról beszélnék…
Járai Márk érkezése nagyon jót tett az együttesnek. Innentől a rap mellett, igazán könnyed, dúdolható dallamokkal töltődtek meg a nóták. Slágereket slágerek követtek, teltházas koncertek a Budapest Parkban, Volt Fesztivál induló a Wellhelloval, Fonogram-díjak tömkelege, vagy éppen Valami Amerika 3 filmzene.
2018-at írunk, és a Halott Pénzt gigantikus látvánnyal kiegészített aréna-turnéra indult országosan, mely hazánk legnagyobb fedett csarnokában, a Budapest Arénában zárult. Sok zenekar debütált idén az arénában nem érdemtelenül, gondoljunk csak a Kowalskyékra vagy éppen Majkáékra. A teltház itt sem lehetett kétséges.
A koncert előtt már kitették a megtelt táblát az aréna képzeletbeli ajtajára és nem sokkal negyed 9 után bő két órás koncert következett.
Pazar hang és fénytechnika, mintha folyamatosan licitálnának egymásra a magyar zenekarok ha arénakoncertről van szó, melynek szerencsére a közönség az igazi nyertese.
Minden sztereotípia ellenére, nem csak tinédzser lányok kedvence ám a Halott Pénz. Sok harmincas hip-hop arc is tiszteletét tette, de komplett családi programként is funkcionált ez a buli. Végre egy koncert ahol minden sláger elhangzott, kivétel nélkül.
A rajongók végig tombolták a teljes koncertet és élőben is bebizonyosodott, a közönség tette igazán naggyá a zenekart melyet ezen az estén igazán megháláltak a srácok. Minimális hiányérzetünk maximum azért lehet, hogy a koncerten nem voltak meghívott vendégek, talán a Wellhello, vagy Demjén Ferenc igazán megkoronázhatta volna az estét…
Szerző: D.D.
Fotók: Hantó Szabolcs