Tíz éve indult a zenei pályán Harcsa Veronika

Az ország egyik legismertebb és legnépszerűbb jazz énekesnője, Harcsa Veronika éppen tíz éve, 2005-ben rögzítette az első lemezét Speak Low címmel, és onnan számítja a pályája kezdetét. Az előadóművésznek nemcsak itthon, hanem külföldön is nagy rajongótábora van, az első lemezét például rögtön kiadták Japánban is.

Tovább >>>

Total Dance Fesztivál – 3. felvonás!

Időpontváltozás: 2015. november 14.!

Tovább >>>

Az iskolai zaklatásról forgatott klipet a PASO

Komoly társadalmi problémát dolgoz fel legújabb videóklipjében a Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO). A népszerű ska zenekar így hívja fel a figyelmet a bullying, vagyis a gyerekek között terjedő megfélemlítés és bántalmazás veszélyére. A Billy Boyo című dalt a PASO élőben is előadja szeptember 18-án, nyárzáró koncertjén az óbudai Kobuci Kertben. 

Tovább >>>

Lemezbemutatót tart a Balkan Fanatik

Nyár elején megjelent, Csókolj meg, babám! című lemezét mutatja be augusztus 13-án az A38 Hajó tetőteraszán a Balkán Fanatik.  Magyarország elsőszámú elektrofolk csapata a teljes albumot előadja, meg persze a korábbi nagy slágereit. Az együttes a rengeteg hazai fellépés közt kitekint Európába, legutóbb az Ardas Festivalon táncoltattak meg több mint 5000 görögöt.

Tovább >>>

Rekord látogatószámra számítanak a Szigeten!

Már csak ezen héten  lehet olcsóbban Sziget jegyet kapni, július utolsó napjával lezárul az elővételes időszak. Érdemes sietni a jegyvásárlással, mert a tavalyihoz hasonló tempóban fogynak a jegyek – mondják a szervezők. Mint ismeretes, tavaly a bérletek a Sziget előtt egy héttel elfogytak. 

Tovább >>>

Campus Fesztivál: Idén 84 ezren buliztak

Vasárnap hajnalban véget ért Kelet-Magyarország legnagyobb könnyűzenei eseménye a debreceni Campus Fesztivál. A Nagyerdei Stadion környezetében, több mint húsz hektáron elterülő rendezvényt nem véletlenül nevezték el a látogatók és a szervezők, az „ország egyik legkomfortosabb” fesztiváljának.

Tovább >>>

Ingyenes Electro Deluxe az Alba Regia Feszten!

A világ egyik legsikeresebb soul-funk csapata, az Electro Deluxe is fellép az idei Alba Regia Feszten. Székesfehérvár város támogatásának köszönhetően idén a fesztivál főattrakciója a francia származású csapat augusztus 3-án Székesfehérvár egyik legszebb pontján, a történelmi belvárosban a Hotel Magyar Király előtti téren varázsolja el a nagyérdeműt egy ingyenes koncerttel.

Tovább >>>

Disco Party ’80! Fotók!

Alphaville, Boney M, Bad Boys Blue és a többiek…  Fergeteges retro partival búcsúzott a Népstadion.  

Tovább >>>

TNT – Vissza a jövőbe @ Park – KONCERTFOTÓK!

Július 4-én átélhettük együtt újra a nyári TNT koncertek hamisíthatatlan hangulatát!

Tovább >>>

Teltház VOLT és hatalmas siker

Minden rekordot megdöntött a 23. Telekom VOLT Fesztivál. Négy és fél nap alatt 123 ezren vettek részt a kánikulában zajló soproni eseményen, melynek kapujára péntek reggel kikerült a “teltház” tábla. A Telekom VOLT Fesztiválra a 200 hazai és világsztár mellett a köztársasági elnök is ellátogatott. Áder János az Élő Bolygónk című klímavédelmi kampányról tartott előadást.

Tovább >>>