Anna & the Barbies elefánttal, artistákkal, Feróval a Cirkuszban!

Az Anna and the Barbies elefánttal, galambokkal, artistákkal, bohóccal, Nagy Feróval és költőkkel ad dupla koncertet a Fővárosi Nagycirkuszban november 17-18-án. A meghökkentő élő produkcióiról ismert csapat hamarosan megjelenő, Utópia című új albumáról mutat be több dalt. Az idén tizenkét éves zenekar tavasszal kezdte az új anyagot felvezető turnéját, amelynek hetedik állomása lesz a dupla lemezbemutató.

“Gyerekkorom óta egy kicsit szürreális tündérvilágban mozgok, és nagyon jól érzem magam ebben a közegben. Az Anna and the Barbies-zal is azt hirdetem, létezik egy párhuzamos valóság, és csak saját önszántunk megerősítése hiányzik ahhoz, hogy át tudjunk lépni a fekete-fehérből a színesbe. Ez persze sokak számára utópisztikus dolognak tűnhet, de a koncertjeinket felkínáljuk az időkaput egy másik univerzumba, erre utal az Utópia cím” – fogalmazott Pásztor Anna, a csapat énekesnője, rappere az MTI-nek. Mint felidézte, az idei turnén darabonként mutatták be, mi lesz látható novemberben a Fővárosi Nagycirkuszban, ahol a kirakós elemei egy egésszé fognak összeállni, “egy összművészeti bacchanáliába torkollani”. Az Anna and the Barbies a koncertsorozat minden állomásán bemutatott egy-egy új dalt, köztük a Senával közösen készített I Belong to You-t, a 7 lépést, a T.K. Istvánt, az Egyre inkább idegent, valamint a Segges a Balatonba címűt.

“Mindig arra törekszem, hogy a koncerteken kimozdítsam az együttest komfortzónájából. Zenéltünk mi már Ópusztaszeren a mezőn egy jurtában, hajón, hídon, épületek tetején. A közönség is más izgalmi állapotba kerül, ha szokatlan helyszínen találkozunk, ami nekünk meg megannyi új lehetőséget ad vizuális elemekkel feldíszíteni szövegcentrikus rockzenénket, ami alátámasztja a mondanivalót. A Cirkusz a maga veretességével, picit amfiteátrum jellegével nagyon jó porond számunkra, ráadásul a hangosítási körülmények sem zenei koncerthez valók” – mesélte Pásztor Anna. Az Anna and the Barbies-zal a Fővárosi Nagycirkuszban színpadra lépnek artisták és kortárs költők is, akik a manézs felett fognak talárban kórust alkotni, egy kicsit kafkai világot teremtve. Lesz továbbá elefánt, galambok, trapéz artisták. “A tigrist megvétózta a zenekar, azt mondták, nem akarnak rettegni a gitárszóló alatt”. Ott lesz velük a dupla koncerten Nagy Feró is. Az Anna and the Barbies régóta játssza élőben a Beatrice Nem kell című számát, Nagy Feró most szomorú bohócként porondmesteri feladatokat fog ellátni.

Pásztor Anna kitért az MTI-nek arra, hogy az Utópiát eredetileg egy néhány számos EP-nek tervezték, de annyi ötletük volt nyáron és ősszel, hogy úgy döntöttek, egy teljes albumot készítenek. Emiatt viszont a lemezbemutató koncertekre még nem készült el az anyag, amely csak néhány hét múlva kerül a boltokba. “A dalötleteket most is gitáros öcsém, Samu és én hoztuk. Úgy érzem, a szövegeket tekintve talán az eddigi legerősebb anyagot sikerült megírnom. Most a nagy kedvencem a Szeresd a vesztest is (ne csak a bajnokot). Samu ismét több dalt maga énekel, akárcsak a két évvel ezelőtti Szabadesés-lemezen, hiszen elképesztően jó hangja van” – tette hozzá az énekesnő. Akik elmennek megnézni a zenekart a Cirkuszban, kapnak egy ingyenes letöltési kódot, amivel hozzá tudnak férni egy előzetes anyaghoz. “Karácsonyra megjelenik két daloskönyvünk is, tele fotókkal, amelyek az elmúlt tizenkét évben készültek, valamint dalaink kottáival és szövegeivel”. Az Anna and the Barbiesban a Pásztor-testvérek mellett Hernádi Dávid basszusgitáron, Vághy Tamás billentyűs hangszereken játszik, Bubnó Márk pedig dobol. A Fonogram-díjas csapat eddig hat lemezt (Passionfruit – 2005, Medallion – 2008, Gyáva forradalmár – 2010, ÁNEM! – 2012, Csillagokkal álmodom… – 2013, Szabadesés – 2014) készített, és az egyik legnépszerűbb hazai koncertzenekarrá nőtte ki magát Magyarországon. Az együttes legnagyobb slágerei közé tartozik a 4kézláb, a Márti dala, a Don’t Fit In, a Gombóc, a Tangó, az Álmatlan, a Nyuszika, az After Hours, a Mindenki másképpen egyforma vagy a Szabadesés.

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.