Két teltházas esttel kezdődött 2018-ban a Lemezjátszó programsorozat. Januárban Lovasi András a Doors The Doors című lemezéről, míg februárban Kiss Tibi Tom Waits Rain Dogs című albumáról értekezett. A nagyágyúk sorozata folytatódik: március 21-én Felcser Máté szakérti Amy Winehouse Back to Black korongját a B32 Galéria és Kultúrtérben.
A Lemezjátszó programsorozat tavaly tavasszal indult Prieger Zsolttal, később vendégeskedett Harcsa Veronika, Vitáris Iván, Sena és Likó Marcell is. A rendezvény célja, hogy a könnyűzene meghatározó formátuma, az album méginkább visszanyerje népszerűségét. A szervezők számára az is fontos, hogy a lemezek kulturális értékét szórakoztató formában, egy nyilvános beszélgetés keretében, a szakma elismert képviselőivel mutassák meg. Ezért igyekeztek a rock ’n’ roll történelem legnagyobbjaitól a legfontosabb lemezeket kiválogatni. A programsorozat nívóját Horváth Gergely, a Petőfi Rádió hajdani vezetője, a Jézus és a rock and roll c. könyv szerzője biztosítja, aki a hazai könnyűzenei élet sztárjaival az adott lemez koncepciójáról, háttértörténetéről beszélget.
Idén már a harmadik estnek ad otthont a B32. Március 21-én Felcser Máté, a Punnany Massif frontembere, szövegírója, zenei producere szakérti Amy Winehouse Back to Black anyagát.
A B32 Galéria és Kultúrtér valamint a Fülesbagoly blog által szervezett programsorozaton nagy hangsúlyt fektetnek a hangzásra is. A bakeliteket az Audio-Technica LP5 lemezjátszóján pörgetik, és kimondottan ezekre az alkalmakra a hallgatóságot körbeépítik Trevis Audio hangfalakkal, melyek valósághűen adják vissza az eredeti hang minőségét és dinamikáját. A Lemezjátszó programsorozat estjeire a belépőjegy 800 forint, kapható a b32.jegy.hu oldalon és a helyszínen.
Facebook-esemény: