A Bohemian Betyars győzelmével ért véget a NAGY-SZÍN-PAD!

Az elődöntők során aratott sikerek után a döntőben is az élre tört a Bohemian Betyars és ezzel megnyerte a NAGY-SZÍN-PAD! tehetségmutatót.

 A 12 elődöntős koncert után vasárnap este az Akvárium Klub színpadán bizonyíthatták nagyszínpad-érettségüket a tehetségmutató döntősei, az indie-folkot játszó BAGOSSY BROTHERS COMPANY, a saját zenéjét speed-folk freak punkként jellemző BOHEMIAN BETYARS, valamint a desert rockot zúzó RUN OVER DOGS.

Az elődöntők során – idén újításként – egy 25 tagú szakmai zsűri is befolyásolta a verseny állását. Az ítészek között elismert újságírók, zenei szakemberek, már sikeres előadók, fesztivál- és koncertszervezők pontozták és véleményezték a produkciókat, ám a döntőbe jutáshoz a zenekaroknak a közönség szavazataira is szükségük volt.

Az elődöntőkkel ellentétben a vasárnap esti döntőben már csak a közönségszavazatok számítottak. A verseny végig szoros volt, gyakran óráról órára változott a rangsor.

A hajrában végül a Bohemian Betyarstudta a leginkább maga mellé állítani a közönséget, így idén ők kaptak meghívást a Sziget, a Telekom VOLT Fesztivál és a STRAND – Nagyon Zene Fesztivál Nagyszínpadára, az MTVA felajánlásaként Magyarországot képviselhetik a 2017-es Eurosonic Festivalon, Hollandiában, valamint egy videoklippel és egy 500.000 Ft-os MOL üzemanyag-kártyával is gazdagodtak. Minden versenyző, aki részt vett az elődöntőkön, már nyertesnek számít, hiszen mindannyian számos felkérésre számíthatnak az említett nyári fesztiváloktól, és a MOL Nagyon Balaton eseményeitől is.

A döntőn fellépett a Margaret Island és koncertet adott a Soerii & Poolek, az official afterpartynak a VOLT Music Bar adott helyet, ahol a DJ Fülöp – Lobenwein – Murak hármas pakolta a lemezeket.

A NAGY-SZÍN-PAD! eseményeit idén az M2 – Petőfi TV és a PetőfiLive közvetítette, a koncertek live streamjét pedig a tehetségmutató hivatalos weboldalán, a www.nagyszinpad.com -on is követhette a közönség.

További infó: www.nagyszinpad.com / www.facebook.com/ngysznpd

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.