Németh Juci és Vitáris Iván kultikus lemezeket boncolgat

Új zenei podcast-sorozattal indult 2022 decembere. Mostantól öt héten át, heti két alkalommal lesz hallgatható a ‘Boncmesterek’, melyben Németh Juci és Vitáris Iván, a hazai könnyűzenei élet elismert képviselői fognak legendás lemezeket elemezni. Az első két adás már ki is jött.

Egy férfi és egy nő, két külön generáció, néha eltérő, de alapvetően azonos ízlésű és igényű előadóművészek – a hajdani Anima Sound System valamint a Budapest Bár és a Nemjuci frontasszonya, illetve az Ivan and The Parazol énekese egy laza szövésű beszélgetés keretében lepik meg egymást a számukra legmeghatározóbb lemezekkel, hogy azok erényeit, hiányosságait és fontosságukat megtárgyalják.
A heti két hanglemez mindig kapcsolódik egymáshoz valamilyen módon, és az egyik mindig Juci, a másik mindig Iván választása. Az első két epizód rögtön egy egy-egy musicalt/rockoperát jár körül. Az István, a király és a Jézus Krisztus Szupersztár történelmi témája, zenei stílusa és közeli keletkezési dátuma miatt is jól párba állítható.
Megtudhatjuk az indító epizódokból, hogy Juciék kinek osztanák újra a mai zenészek közül a szerepeket Andrew Lloyd Webber musicalében, hogy miért aktuális még ma is az István, a király mondanivalója, de fény derül kulisszatitkokra is.
– Jucival (Yukkival) zenéltünk is már együtt, szóval én abszolút nem tartottam attól hogy ne lenne meg a közös hang, és ne tudnánk számunkra kedves zenékről szabadon beszélni – mondta el Iván a közös munkáról. – És ez így is történt, tök szabadon beszélünk zenékről, amiket szeretünk.
Iván kedvenc momentuma a podcast-sorozatból, hogy Yukki (Juci) teljesen kiborult, hogy így kezdte el szólítani. Az énekes reméli, hogy azóta megtetszett neki a név, ami szerinte olyan, mint egy menő japán lakberendező márka.
– Nagyon izgultam az egész projekttől – tette hozzá Juci. – Nem akartam marhaságokat mondani, és ki vagyok én, hogy becsméreljek mérföldköveket – gondoltam. Sokat készülünk az adásokra, szerettem, hogy megtudtam eközben új dolgokat is, például a szépen művelt Ivántól, aki tökéletes társ lett ebben az egészben. Most már csak úgy hívjuk egymást, hogy Kamarás Iván és Yukki.
A Boncmesterek podcast-sorozat az NKA Hangfoglaló Program támogatásával jött létre.

A Jézus Krisztus Szupersztár adása:
https://open.spotify.com/episode/3nyJ9il905Txddwa3LsbuX

Az István, a király adása:
https://open.spotify.com/episode/0fm31DDhjLAsxptFZwb57e

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.